A Lánchíd és az Alagút felújítása biztosan nem kezdődik el a július végi budapesti vizes világbajnokság előtt, várhatóan augusztusban vagy az ősszel indulhatnak a munkálatok.

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a nyáron csak a közbeszerzés lefolytatását és a nyertes kivitelezővel való szerződés megkötését lehet elvégezni. A Fővárosi Közgyűlés múlt heti előterjesztésében szereplő 2017. júniusi dátum a közbeszerzési eljárás megindításának dátuma.

Tarlós István főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján is megerősítette, hogy egy hosszabb folyamat eredménye lesz a munkálatok elkezdése.  "Most döntöttünk, júliusban lesz a vizes-vb, kiviteli terveknek kell készülniük, közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, de facto a kivitelezés nem tud megkezdődni júliusban, arra én merek fogadni" - mondta a főpolgármester.

A Budapesti Közlekedési Központ beruházás részleteiről azt írta, hogy a rekonstrukció 22 milliárd 330 millió forintból valósul meg.

A Lánchíd és az Alagút keleti kapuja a Világörökség része, a rekonstrukció tervei ezért az örökségvédelem közreműködésével készültek el. A hídfők, a pillérek és a kőoroszlánok kőfelületeit szakértők bevonásával kell restaurálni. A felújítás keretében elvégzik a közúti pályalemez és a járdák elbontását, újjáépítését, a megmaradó acélszerkezetek javítását és korrózió elleni védelmét is. A köz- és díszvilágítás korszerűsítését is megoldják, így a híd díszvilágítása is új funkciót kaphat, ezzel lehetővé válhat különböző színek megjelenítése is.

Ha szükséges, akkor a Duna-meder rendezése is a projekt része lesz. Megújulnak és kiszélesednek a pesti és a budai hídfőben lévő gyalogos aluljárók is, illetve a tervek között szerepel Budán nyilvános WC kialakítása a hídfőben. Eközben megújul az alagút gépészeti és légtechnikai rendszere, szigetelése és belső borítása. Korszerű ledes világítás építenek ki itt is. Újraosztják a közúti és gyalogos felületet, átépítik a Clark Ádám teret is, ahol a körforgalom mérete csökken, a gyalogosterek pedig bővülnek. A felújítás idején a Lánchíd-Alagút útvonalat teljesen lezárják, a beruházást az első tervek szerint 2019 végén fejezik be - írja az Inforádió.