Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magyarországon lényegében befejeződött a nyári aratás. A több mint 1 millió 600 ezer hektáros vetésterületről összesen 7,2 millió tonna termést takarítottak be a gazdák. A búza, árpa, rozs, zab, tritikálé, repce és magborsó szinte mindegyikéről elmondható, hogy a termésátlagok kis mértékben elmaradtak a korábbi években tapasztaltaktól - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Legfontosabb kenyérgabonánkból, az őszi búzából több mint ötmillió tonna termett. Ennek termésátlaga 7 százalékkal lett kevesebb, mint ahogyan az elmúlt öt évben megszokhatták a gazdák. Az árak azonban meredeken emelkednek, ez pedig ellensúlyozza a gazdák számára a kiesést. Európa-szerte keresik a magyar búzát -  mondta Feldman.

A vártnál kissé gyengébb termés az idei, szokatlan időjárás számlájára írható. A tavaszi-nyár elejei változékony időjárás ugyanis megviselte a növényeket, így aztán kisebb terméssel is elégedettnek kell lennie a termelőknek - mondta Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

Jó hír viszont, hogy a kereskedők keresik a magyar búzát, hiszen a világ nagy gabonatermő területeit aszály sújtotta. Németországban például 10 millió tonnával kevesebb búza termett mint eddig, emiatt pedig meredeken emelkednek a búzaárak. Lengyel és német kereskedők révén nagyjából 2,5 millió tonna magyar búza kerül magas áron ezekben a napokban az európai piacra.

Baglyas János gazdálkodó a tájékoztatón elmondta, az ő területeire bőven jutott csapadék, így a termésátlagokra sem panaszkodhat. A jelenetős mennyiségű termést jó áron sikerült eladni, bár - ahogyan fogalmazott - érdemes lett volna kivárni az értékesítéssel, mert olyan magas árakra, mint amilyeneket most kínálnak a felvásárlók, senki nem számított - áll a szaktárca közleményében.

A kép forrása: Shutterstock.