Elállva korábbi tervétől mégsem adja el a KBC Securities Magyarország ügyfélállományát a K&H, hanem azt is a bankba integrálják - értesült több piaci forrásból a Világgazdaság (VG). A napilap megkereste az anyavállalatot, a belga KBC-t, ám lapzártáig nem kapott választ.

A K&H 2017. novemberében jelentette be, hogy miután a bank és a KBC Securities Magyarország tevékenysége egyre közelebb került egymáshoz, a brókercéget integrálják a bankcsoportba.

Ezzel egy időben állítólag zárt körben meghirdették a KBC ügyfélállományát. A vállalkozásért és annak ügyfélállományáért az Equilor Befektetési Zrt. és az Erste Befektetési Zrt. vívott kemény harcot. A Napi.hu többször is hírt adott arról, hogy az érdeklődők alaposan felsrófolták az árat, de hogy végül mennyiért adják el az üzletágat, s hogy ki ígérte a legtöbbet érte, arról nem volt információ. Már az ajánlattétel első fázisában is egymilliárd forint feletti összeget emlegettek szakmai körökben.

Nemrég azonban bekerült a képbe a cseh Patria is azzal, hogy augusztus végén tagságot szerzett a Budapesti Értéktőzsdén - folytatódik a VG cikke. A cseh szolgáltató ugyanis szintén a belga KBC-csoport tagja, és kitűzött célja, hogy piacvezetővé váljon Magyarországon, ezért érthető lenne, ha mondjuk megvétózta volna a magyar KBC ügyfélállományának átadását a konkurenciának.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!