Németh Szilárd (Fidesz) szerint Soros "befenyítette" az országot, mert véleménye szerint a többi uniós országnak erőteljesebb választ kellene adnia arra, ahogy Orbán Viktor a civil társadalommal bánik. Szóvá tette Malin Björk svéd európai parlamenti (EP-) képviselő nyilatkozatát is, aki a fejlesztési alapok felfüggesztésével fenyegetett, ha az ország nem fogad be menekülteket - tudósított az állami hírügynökség, az MTI.

Német Szilárd szerint a Soros-terv létezik, ezt fogadta el az EP, az pedig idő- és felső korlát nélküli kötelező kvótát tartalmaz; az ellen az ország ellen, amely ezt nem fogadja el, szankciókat kell alkalmazni. Arra kér mindenkit Magyarországon, hogy fogjanak össze ebben a kérdésben és védjék meg közösen az országot - közölte Németh az MTI szerint.

Soros ma cáfolt

Soros György frissen publikált írásos cáfolatában felhívja a figyelmet arra, hogy nem egy cikket írt. 2015-ben úgy látta, hogy Európa kénytelen lesz befogadni egymillió menekültet a szíriai polgárháború elől és máshonnan elüldözöttek közül, ám egy évre rá, 2016-ban 300 ezerre mérsékelte ezt a számot. Soros írásaiban olyan megfeleltetési rendszer bevezetését szorgalmazta, amelyben mind a fogadó országok, mind a menekültek önként döntenék el, hova kerülnek Európában. Az önkéntes befogadás és választás a lényeg. Ez szerinte homlok egyenest ellentmond a magyar kormány propagandájának állításaival. Az üzletember a honlapján tételesen cáfolja a nemzeti konzultáció állításait is.

Németh Szilárd felszólalása közben az LMP-s Szél Bernadett és frakciótársa, Hadházy Ákos két A4-es lapot tartott fel a fideszes képviselő mögött "Hazudik" felirattal. Az elnöklő Jakab István közölte, a két képviselő a "szemléltetést" előzetesen nem engedélyeztette, azt figyelmeztetésre sem fejezte be, ezért bírság kiszabását fogja kezdeményezni ellenük a házelnöknél.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára is felszólalt a parlamentben. Az államtitkár szerint most már az EP hivatalos álláspontjának tekinthetőek a múlt héten elfogadott tervek, a felsőlétszám-korlát nélküli kötelező elosztási eljárás. Rendkívül felelőtlennek nevezte az egyes uniós vezetők magatartását és botrányosnak értékelte, hogy az ellenzék idehaza letagadja a terveket, Brüsszelben pedig megszavazza - írta az MTI. ( Az Európai Parlament a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini szabályok reformjának tárgyalásáról döntött a múlt héten - a szerk.) - A tervek szerint a jövőben nem az a tagállam lenne automatikusan a felelős a kérelem elbírálásáért, ahová a menedékkérő megérkezik Európában - ehelyett a menedékkérőket automatikusan szétosztanák. Ezt meg is lehetne vétózni. A képviselők szerint úgy helyes, ha a szabályokat be nem tartó tagállamok azt kockáztatják, hogy kevesebb EU-s forráshoz férnek hozzá.

Október végére meghaladta az ezret az idén a magyar hatóságok által befogadott menekültek száma. Ez 2016-ban az ötszázat sem érte el - írta korábban a Magyar Nemzet.

Fidesz: Szél Bernadett is Soros katonája

A Fidesz szerint szégyen, amit "Soros emberei" már a magyar parlamentben is művelnek: nyíltan Soros György és nem a magyar emberek oldalára állnak. A párt MTI-nek küldött reagálásában azt írta, Szél Bernadett is "Soros katonája", korábban ő maga is a Soros-féle migránspárti szervezeteknél dolgozott. Az LMP korábban azt is nyíltan elmondta - olvasható a közleményben -, hogy nem tudja máshogy elképzelni a migrációs válság megoldását, csak a kötelező kvóta bevezetésével.

A kép forrása: MTI Fotó/Kovács Attila.