Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Idén szeptemberben a tavalyinál majdnem 30 százalékkal több, 889 millió szál cigaretta került szabadforgalomba, vagyis a dohányboltok polcaira - derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss adataiból. Ez első látásra az jelenti, hogy nőtt az igény a legális cigaretta iránt - de ezt több más adat cáfolhatja.

Ahogy arról itt is írtunk, az idei első 8 hónapban körülbelül ugyanannyi szál cigi érkezett a boltokba, mint 2014 hasonló időszakában és a KSH termékek szerinti bontásban közölt kiskereskedelmi statisztikája is arról árulkodik, hogy az első félévben (ennél frissebb adat nincs) reálértéken csaknem ugyanannyit költöttek a magyarok dohánytermékekre, mint egy évvel korábban.

A nagyobb méretért kattintson a képre

Nincs megállapodás

Lehet azonban, hogy az év vége felé elindult valamiféle emelkedés, azonban kézenfekvőbb, hogy a rendelés megugrása mögött a dohányellátó indulásával kapcsolatos anomáliák állnak. Sem a Philip Morris, sem az Imperial Tobacco nem tudott megállapodni a november 1-én indult Országos Dohányboltellátó Kft.-vel. Így nagy az esély arra, hogy a Marlboro, a Multifilter, a Philip Morris, a Benson&Hedges, a Golden Gate, a Symphonia, a Mustang, a Főnix, a West, a Gauloises, és Davidoff eltűnik a boltok polcairól.

A kft. kizárólagos trafikellátási joga november 1-jétől él, de az átmeneti időszakban várható malőrök miatt beiktattak a törvénybe egy kéthetes türelmi időszakot, így november 17-ig még az Országos Dohányboltellátó mellett a régi szereplők is szállíthattak a dohányboltokba. Időközben kiderült, hogy megállapodás azóta sem született.

Ha a dohányboltok előrelátók voltak, akkor már november előtt el kellett kezdeniük feltölteni saját raktáraikat, hiszen azt senki nem tudhatja előre, hogy meddig tart a huzavona a gyártók között.

Az 9 hónapban szabadforgalomba kerülő cigaretta mennyiségét összesítve sem látszik tetemes különbség egy év alatt: 5,66 milliárd szál helyett 5,85 milliárdon áll a számláló, amely 3,3 százalékos növekedés. Ez ugyanakkor hamar leapadhat, ha a két nagy gyártó továbbra sem hajlandó megállapodni a dohányellátóval.