Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hétfőn jelenik meg az államháztartás június végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató. A Pénzügyminisztérium (PM) részletes jelentése szerint az államháztartás központi alrendszere május végi, 8427,7 milliárd forintos bevételei 13,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg a 8604,1 milliárd forintot elérő kiadásai 0,5 százalékkal elmaradtak a tavaly azonos időszakitól - írja az MTI.

A minisztérium egyben megerősítette az előzetesen közölt főbb számokat: májusban az államháztartás központi alrendszere 137,4 milliárdos hiánnyal zárt, ezzel az idei év első öt hónapját az önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszer 176,4 milliárd forintos hiánnyal zárta, ami az éves előirányzat 17,7 százaléka. Az év egészére kitűzött 1,8 százalékos uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánycél tartható - írták.

Kedden a külkereskedelem májusi termékforgalmának előzetes adatát és a fogyasztói árak júniusi alakulását közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Áprilisban az export euróban kifejezett értéke 3,8, az importé 7,0 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi mérlegtöbblet 245 millió euró volt, 238 millió euróval kevesebb a tavaly áprilisinál. Az év első négy hónapjában az export 5,3 százalékkal, az import 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 2,098 milliárd euró külkereskedelmi mérlegtöbblet 532 millió euróval kisebb, mint a tavalyi azonos időszakban volt.

A fogyasztói árak májusban átlagosan 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, áprilishoz viszonyítva 0,7 százalékos volt az árak emelkedése. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 4,0 százalékra emelkedett az áprilisi 3,8 százalékról. Az év első öt hónapjában 3,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a múlt év azonos időszakához mérve.

Szerdán adja ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a június 25-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvét. A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalék.

Csütörtökön a kereskedelmi szálláshelyek májusi forgalmát közli a KSH. Áprilisban a külföldi vendégek 4,0 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, a belföldiek által eltöltött éjszakák száma 2,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A szálláshelyek vendégforgalma összességében 3,2 százalékkal nőtt. A kereskedelmi szálláshelyek bevétele 42,416 milliárd forintot tett ki, ami 9,2 százalékkal haladta meg a tavaly áprilisit, ezen belül a szállásdíjbevétel 25,155 milliárd forint volt, 10,4 százalékkal nőtt.

Pénteken jelenik meg a májusi ipari termelés részletes statisztikája a KSH második becslésében. Az előzetes adatok szerint májusban 8,7 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 6,1 százalékkal bővült.