Az ügyészségi vádemelésre várva a veronai autópálya-rendőrség már kialakította véleményét a magyar autóbusz januári olaszországi katasztrófájáról, emberi tévedéssel magyarázza azt - mondta Girolamo Lacquaniti, a veronai Polstrada autósztráda-rendőrség parancsnoka az MTI-nek.

A Polstrada az első percektől jelen volt az olaszországi A4-es autópálya veronai szakaszán január 20-án történt baleset helyszínén. A szerencsétlenül járt busz a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és kísérőit szállította. A tragédiában 16-an veszítették életüket és 26-an megsérültek. "A baleset okait ki lehet következtetni, annál is inkább, mivel semmi nem utal a jármű műszaki meghibásodására. Véleményünk az, hogy a balesetet emberi tévedés okozta" - jelentette ki Girolamo Lacquaniti.

A Polstrada értékelése azokat a korábbi feltételezéseket erősíti meg, hogy a szerencsétlenséget a sofőr hirtelen rosszulléte vagy elalvása okozhatta. A veronai ügyészség január 21-én indított vizsgálatot gondatlanságból elkövetett többrendbeli emberölés címén akkor még ismeretlennel szemben. Január végén az ügyészség a balesetkor vezető sofőrt nevezte meg gyanúsítottként, aki olasz sajtóértesülések szerint az - azóta már Magyarországra szállított - súlyos sérültek egyike. Az ügyészséggel szorosan együttműködő Girolamo Lacquaniti elmondta, hogy jelenleg a szakértői véleményekre várnak: az ügyészség többek között külön szakértőt bízott meg a jármű műszaki állapotának vizsgálatára.

A Polstrada parancsnoka szerint a szakértőknek általában 30-60 nap idejük van jelentésük elkészítésére, de halasztást is kérhetnek. A szakértői vélemények alapján az ügyészség további vizsgálatot rendelhet el vagy vádat emelhet, és a gyanúsított vádlott lesz. Girolamo Lacquaniti elmondta, hogy a magyar diákokat szállító busz balesete "nagyon jelentős és drámai" esemény volt a Polstrada és Verona városa számára is.

A parancsnok Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közeljövőben Veronába tervezett látogatását megtiszteltetésnek nevezte. Elmondta, hogy a szerencsétlenség óta folyamatos kapcsolatban állnak a magyar hatóságokkal, és nem csak a vizsgálat miatt, hanem mivel "életre szóló emberi kapcsolat jött létre a veronai Polstrada emberei és a magyarok között". Girolamo Lacquaniti hozzátette, hogy folyamatosan kapnak híreket a busztragédia túlélőiről, és azóta is tartják a kapcsolatot a Veronában élő magyarokkal, akik a baleset után segítettek.