Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár közigazgatási racionalizálásról beszélt kedden, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter pedig arról, hogy kevesebb közszolgára van szükség.

A központi, illetve a területi közigazgatásban az év végéig meghatározzák a szükséges létszámot. Bár a harmadik Orbán-kormány már 2015 decemberében ígéretet tett a karcsúsításra, az eddig nem valósult meg. A KSH adatai szerint a közszférában, azaz költségvetési intézményekben 824 ezren (közfoglalkoztatottak nélkül 704 ezren) dolgoztak az idén májusban - írta a napilap.

Azt a munkaadói szervezetek sem vitatják, hogy a jórészt közalkalmazotti területet, így a 242 ezres oktatási szférát és a 265 ezer munkavállalót alkalmazó humán egészségügyi, szociális szektort is sújtja a munkaerőhiány, de az inkább köztisztviselőket és kormánytisztviselőket foglalkoztató közigazgatási, védelmi és társadalombiztosítási szegmens 278 ezer munkavállalójában látnak munkaerő-felesleget.

Reálisan 100 ezer embert lehetne átcsoportosítani a közszolgálatból a versenyszférába, ami enyhítené az utóbbi mintegy 200 ezer fős létszámhiányát - mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Világgazdaságnak.

A szervezet szerint a köztisztviselők, a kormánytisztviselők mellett az állami és önkormányzati vállalatok bürokráciáján, igazgatási szintjein is lehetne racionalizálni, észszerűsíteni a humánerőforrás-gazdálkodást, ahogyan a költségvetési szerveknél dolgozó 120 ezer közfoglalkoztatott egy része is átkerülhetne a versenyszférában.