Varga Mihály azt mondta, ő is a sajtóból tudta meg, hogy sokat késnek a kifizetések, és nagyon felháborodott. A programot a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. közösen indította be tavaly. A támogatások célja, hogy a külföldön szerencsét próbáló, vállalkozó kedvű fiatalokat hazacsábítsa a kormány. Nemrég azonban kiderült, hogy az NGM alá tartozó irányító hatóság fél év alatt egyetlen pályázatot sem bírált el - írja az Index.

"8-9 hónapja érdemi bírálatok nem történtek annál a két intézménynél, akiknek az lett volna a dolguk, hogy a beérkezett pályázatokat elbírálják" - mondta Varga Mihály.

A miniszter arról is beszélt, hogy a botrány kirúgásokhoz is vezethet. "Nyilván meg kell várnom a belső vizsgálatnak az eredményét, de ezek után, én azt hiszem, hogy ennek talán személyi következményei is lesznek majd".