Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszterként folytatja politikai pályafutását.

Rogán Antal marad kabinetminiszter. Szintén pozíciójában marad Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Trócsányi László igazságügyi miniszter.

Simicskó István honvédelmi miniszter helyét várhatóan Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd vezérkari főnök veszi át.

A lap szerint miniszter lesz a korábbi felsőoktatási államtitkár, Palkovics László is, innovációs és felsőoktatási miniszterként fog dolgozni.

A 444.hu híre szerint a 2016 óta postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosként dolgozó Bártfai-Mager Andrea lesz a fejlesztési miniszter.

Földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor. Ő 2006-től 2010-ig Mosonmagyaróvár alpolgármestereként dolgozott, 2010-ben a város polgármesterének választották és országgyűlési mandátumot is szerzett.

Kásler Miklós, Széchenyi-díjas onkológus, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lehet Balog Zoltán utódja az Emmi élén.

A Fidesz frakcióvezetője pedig Kocsis Máté lesz, Józsefváros eddigi polgármestere.

Semjén Zsolt is marad a helyén mint miniszterelnök-helyettes - írta a Figyelő.

A kép illusztráció, forrás: Pixabay.