A Magyar Közlönyben megjelent határozatok közül az első a lenti kézilabda munkacsarnok építésére hagyott jóvá 1 milliárd 251 millió forintot. Az építésre a Kézilabda Munkacsarnok-fejlesztési Program keretében  kerül sor, ezt 2017 nyarán hagyta jóvá a kormány. Ennek célja az egyes fejlesztések megvalósítása és a látvány-csapatsportok támogatására vonatkozó társasági adókedvezmény minél nagyobb mértékű kihasználása.

Ezért a kormány 2017-ben úgy döntött, hogy a kézilabda arénák fejlesztéséhez, illetve létrehozásához a szükséges pályázati önerőt biztosítja, összesen 1 milliárd forint erejéig. Akkor nevesített is három települést (Balatonfüred, Fonyód és Káptalanfüred), amely egyenként 300 millió forintot kapott. A kormány azonban további négy településnek kívánt az önerőhöz támogatást adni.

Egy másik határozat a Budapesten, a Kunigunda útján lévő Márton Áron Szakkollégium felújítására tartalmaz 5 milliárd 151 millió forintot.

A harmadik kormányhatározat pedig - a Modern Városok Program keretében - Békéscsaba komplex energetikai programja megvalósítására biztosított 8 milliárd 352 millió forintot. A program a komplex energetikai programot Smárt Grid rendszernek nevezi. Ebbe a következők tartoznak:

  • a Smart Grid rendszer első és második üteme,
  • a Smart közvilágítás rendszer,
  • a geotermikus hőhasznosítás, valamint
  • az intelligens közlekedésvezérlő és környezetkímélő közösségi közlekedési rendszer kialakítása.

A 8 milliárd 352 millió forint a következőképpen oszlik meg a következő három év között:

  • 2020 - 2 milliárd 280 millió,
  • 2021 - 1 milliárd 834 millió,
  • 2022 - 4 milliárd 236 millió forint.