Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elnök jó lépésnek tartja az Elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetését, és helyesli azt is, hogy a nyáron indul az online számla-adatszolgáltatás. Kiemelte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tervei között szerepel a kisvállalkozói adóbevallások elkészítése is, ami pedig a munkáltatói járulékcsökkentést illeti, a szociális hozzájárulási adó a terveknek megfelelően jövőre 17,5 százalékra mérséklődik, és négy év múlva 11,5 százalékon állhat meg - idézi az interjút az MTI.

Az alacsonyabb adókulcsok kevésbé csábítanak az adóelkerülésre és az adóhivatal innovatív beszedési eszközei, valamint a korábbinál ügyfélbarátabb hozzáállása építi a bizalmat. Így a megfeszített erővel dolgozó, becsületes vállalkozások azt érezhetik, hogy nem kerülnek versenyhátrányba a csalókkal szemben. Ráadásul a munkaerőpiaci folyamatok, a munkaerőhiány azt idézik elő, hogy egyre kevesebben hajlandóak feketén dolgozni, ezért nő a legális foglalkoztatás.

Segíteni kell a kis- és középvállakozásokat a fejlődésben, és abban, hogy hitelképessé váljanak. Erre eddig két út kínálkozott: az egyik az, hogy megvárjuk, amíg három éven át nyereséget tudnak kimutatni, ekkor folyamodhatnak banki kölcsönért. Ám az általában hárommillió forintos tőkével alakult kft-knek valamint a bt-knek nincs igazán saját vagyonuk, ezért a hitel felvételekor sokszor a "családi ezüst" lesz a fedezet, nemfizetés esetén pedig erre teheti rá a bank a kezét.

"Ez szerintem helytelen irány, mert minden létszükségletet szolgáló eszköz fedezetként való megterhelését életveszélyesnek tartom. Gondoljunk csak a devizahitelezésre, ahol sok cégvezető magánszemélyként vett fel kölcsönt a vállalkozása céljaira. Ezek a gyenge lábakon álló kis cégek dőltek be először a 2008-as válság során, és teljes családok mentek tönkre" - fogalmazott az elnök.

A megoldás a nyugat-európai példa lehet, a kezdő vállalkozásoknak ott sincs vagyonuk, de ha van egy jó ötletük, akkor a bankok vagy más befektetők megfinanszírozzák azt, akár úgy is, hogy megrendelést adnak az induló cégnek.

Domokos László szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy az innováció fő terepe a kisvállalkozói szféra. A bank ebben úgy tud segíteni, hogy például a jövőbeni árbevétel terhére nyújt forgóeszköz- vagy megelőlegező kölcsönt az ígéretes kisvállalkozásnak.

Utóbbi tehát az árbevétel bizonyos százalékából fizeti vissza a hitelt, vagyis nem kell a saját vagyonát, egzisztenciáját is kockáztatnia. Ezt sokkal járhatóbb útnak tartja, mint a mai hazai banki gyakorlatot, ahol a pénzintézet ingatlanfedezetet, vagy netán készfizető kezességet követel a vállalkozói kölcsön fejében.

A megyei kamarák is segíthetnének abban, hogy havi néhány ezer forintos bérleti díjért cserébe minden kisvállalkozás jelen lehessen egy internetes értékesítési, kereskedelmi felületen. Ugyanakkor a kamarák, vagy más nonprofit szervezetek az adóhatóság által ellenőrzött könyvelési, illetve adminisztrációs szolgáltatást is nyújthatnának, hiszen a vállalkozók jó része nem tanult számvitelt, nem tud eligazodni ebben a világban, így könnyen válhat adócsalóvá.

Összességében tehát olyan feltételeket kell teremtenie a kormánynak és a bankszektornak, hogy ne vegyék el az emberek kedvét a vállalkozástól - hangsúlyozta.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.