Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A budapest.hu oldalon csütörtökön közzétett, a BRFK múlt évi tevékenységéről beszámoló dokumentum szerint a közterületen elkövetett bűncselekmények számában 6 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2015-ben 16 ezer 978, míg tavaly 15 ezer 959 bűncselekményt regisztráltak a fővárosban. A közterületen elkövetett - kiemelten kezelt - bűncselekmények számában 12,9 százalékos volt a csökkenés: 2015-ben 13 ezer 50, míg 2016-ban 11 ezer 369 ilyen bűncselekményt regisztráltak.

A 100 ezer lakosra jutó bűncselekmények száma 13,5 százalékkal csökkent 2016-ban 2015-höz képest.

A Budapesten elkövetett emberölések száma a 2015-ben regisztrált 33-ról 2016-ban 44-re nőtt.

Az emberölés bűncselekményen belül szándékos befejezett emberölés 2015-ben 19 esetben, 2016-ban 21 esetben történt. Emberölés kísérletét 2015-ben 10 esetben, 2016-ban 18 esetben regisztráltak.

A személy elleni bűncselekményeken belül a testi sértések száma 2016-ban az előző évvel összevetve 2 százalékkal csökkent: 2117-ről 2075-re. A súlyos testi sértések számában 4,3 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2015-ben 1292, míg 2016-ban 1237 esetet regisztráltak. Halált okozó testi sértést 2015-ben 1, 2016-ban 6 esetben regisztráltak a fővárosban.

Az embercsempészés "az illegális migrációs hullám érkezésével kiugróan megnövekedett az elmúlt évekhez képest". A két év adatait elemezve megállapítható, hogy embercsempészés elkövetése miatt 2015-ben 55 esetet, míg 2016-ban 49-et regisztráltak a fővárosban.

A kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények számában minimális növekedés figyelhető meg: 2015-ben 119, 2016-ban 120 jogsértést regisztráltak Budapesten.

A vagyon elleni bűncselekményeken belül jelentős, 15,7 százalékos csökkenés figyelhető meg a lopások - betöréses lopásokkal együtti - számának alakulásában, 2015-ben 34 ezer 417, míg 2016-ban 29 ezer 011 lopást regisztráltak.

Az autólopások száma 1896-ról 1195-re, 37 százalékkal csökkent, gépjárművek feltörése 2562-ről 2096-ra, 18,2 százalékkal mérséklődött.

A vizsgált időszakban a lopáson belül 21,7 százalékkal kevesebb lakásbetörés történt Budapesten az előző évhez képest, számuk 5064-ről 3967-re csökkent.

A rablások számának alakulásában szintén csökkenő tendencia figyelhető meg, 2015-ben 615, a 2016-ban 465 rablást regisztráltak, ez 24,4 százalékos csökkenést jelent. Tavaly 20,2 százalékkal kevesebb kifosztást regisztráltak a fővárosban, számuk 1229-ről 981-re változott.

A rongálások száma 1,5 százalékkal nőtt, 2015-ben 2573, míg 2016-ban 2612 ilyen jogsértés történt.

Az összes rendőri eljárásban regisztrált nyomozás eredményessége 2015-hez képest 39,4 százalékról 40,6 százalékra emelkedett.

Budapest területén a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 3,4 százalékkal emelkedett 2016-ban 2015-höz képest. Ebből a halálos kimenetelű balesetek száma 6 százalékkal nőtt, a súlyos kimenetelű balesetek száma 2,8 százalékkal csökkent, a könnyű kimenetelű balesetek száma pedig 5,5 százalékkal emelkedett.

Tavaly 3667 balesetből 175 balesetet okoztak ittasan. A vizsgált időszakban az ittas vezetők száma 18,2 százalékkal - 148-ról 175-re - emelkedett. Kiemelték azonban, hogy a múlt évben az ittas járművezetőkkel szemben 45,1 százalékkal több intézkedést hajtottak végre, mint 2015-ben.

Közölték: a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek száma 2016-ban 12 százalékkal haladta meg a 2015 évit.

A rendőrség átlagos reagálási ideje - ez a küldés kezdeményezése és a riasztott egység helyszínre érkezése között eltelt időt jelenti - 2015 átlagosan majdnem 19 perc volt, 2016-ban már csak 14 perc.

A budapesti kábítószer-kereskedelem jelentős szegmensét lefedő albán szervezett bűnözői kör irányítóját 2014-ben vonta eljárás alá a  rendőrség, ennek során mintegy 30 kilogramm marihuánát foglaltak le. Mint írták, az irányítói szerepet az előbb említett ember testvérei vették át. A rendőrség 2016 őszén összesen több mint 31 kilogramm marihuánát foglalt le, tíz embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük nyolcan előzetes letartóztatásba kerültek.

A dokumentum szerint 2015-ben és 2016-ban Budapesten megnövekedett a Ford típusú gépjárművek eltulajdonításának száma. Az elkövetők megrendelésre, sorozatosan tulajdonítottak el jellemzően Ford és Skoda gyártmányú gépjárműveket. Az autókat szétbontották, az alkatrészeket értékesítették, illetve azokat törött gépjárművek átépítésével legalizálták. Az üggyel összefüggésben tizennégyen állnak büntetőeljárás alatt, és 22 autót lefoglalt a rendőrség.

Írtak arról is, hogy egy ember egy amerikai székhelyű gazdasági társaság magyar képviselőjének kiadva magát 2300 magánszemélyt tévesztett meg, tőlük befektetési ígéret fejében 50 ezer és 500 ezer forint közötti összegeket fogadott el. A bűncselekménnyel okozott kár megközelítőleg 8 milliárd forint, az ügyben már vádat emeltek.