Az operatív törzs csütörtöki sajtótájákoztatóján számolt be arról a koronavírussal fertőzött betegről, aki korábban a János Kórházban kezeltek. Arra a kérdésre azonban nem válaszoltak az illetékesek, hogy a János Kórház dolgozói megfelelő védőfelszerelést kaptak-e, illetve hogy tesztelték-e őket, csupán annyit árult el Müller Cecília tisztifőorvos, hogy még most is folyik a kontaktkutatás. A portálnak azonban sikerült beszélni a beteggel kapcsolatba került dolgozókkal a János Kórházból.

Az elkeseredett és aggódó dolgozók beszámolójából kiderült, hogy a beteggel kapcsolatba kerülők megfelelő védőfelszerelést sem kaptak, és azóta egyiküket sem tesztelték, viszont azóta is beosztják őket munkavégzésre, vagyis folyamatosan kapcsolatban vannak más betegekkel is.

A 444.hu-nak elmondták, hogy a kórházi osztályon csütörtökön fél napig úgy folyt a betegfelvétel, hogy már tudni lehetett, hogy egy ott ápolt személy koronavírusos volt. Beszámoltak róla, hogy a beteg szombat este, a napok óta tartó láza miatt hívta a kormány által működtetett zöld számot, majd a tünetei alapján Szent László kórház koronacentrumába vitte a speciális mentő. Ott iráni állampolgárságú betegekkel együtt várakozott hosszasan. A protokoll alapján arra jutottak, hogy valószínűleg nem koronavírusos, mert nem járt külföldön, és nem volt kapcsolatban gyaníthatóan vírusos személyekkel. Tesztet nem végeztek el rajta és még aznap éjjel a lakhelye szerint területileg illetékes János Kórházba küldték, ahol ugyan külön szobába helyezték el, de semmilyen speciális, a koronavírus terjedését megakadályozó eszköz, felszerelés alkalmazására nem volt mód. A kórházban ugyanis ez nem áll rendelkezésre. Itt ápolták a beteget szombat éjszakától csütörtök reggelig megfelelő maszkok és védőruházat nélkül.

Kedden kiderült, hogy tüdőgyulladása is van, szerdán a Szent László Kórházból a János Kórházba küldtek egy darab tesztet. A mintavétel már védőfelszerelésben történt. Mikor csütörtök reggelre a teszt eredménye mutatta, hogy a beteg koronavírusos, visszaszállították a Szent László Kórházba.

A koronavírusos beteg távozása után tovább zajlott a betegfelvétel

A beteg távozás után, a János Kórház érintett, 14-es épületében, (III-as belgyógyászati- és kardiológiai osztály) délután fél háromig zavartalanul zajlott a betegfelvétel, az emberek továbbra is ki-be jártak. Akkor zárlatot rendeltek el - derül ki a portálnak adott beszámolókból.

Csütörtök estig a beteggel kapcsolatba került mintegy 10-15 ápoló és orvos, illetve az ott dolgozó tanuló személyzet semmilyen hivatalos értesítést nem kapott, sem a saját intézményüktől, sem más hatóságoktól, szervezetektől, nem tesztelték őket, illetve azt a választ kapták a kórház vezetésétől, hogy nem valószínű, hogy 15 percig vagy ennél tovább voltak a közelében, és ezért nem kaphat az intézmény további teszteket - írja a 444.hu. A csütörtök délutáni műszaknak viszont már az épületben kellett maradniuk.

A koronavírusos nő gyereke figyelmeztette az iskolát

A koronavírusos nő gimnazista gyereke csütörtök délelőtt, az iskolában értesült édesanyja fertőzöttségéről, a család ugyanis azonnal jelezte ezt az iskolának, ám ennek semmilyen hivatalos következménye nem volt, senkinek nem állt módjában intézkedni - tudta meg a portál.

Óvintézkedések helyett a diákok úgy tudják, a tanárokat büntetőjogi következményekkel fenyegették meg "felülről", arra az esetre, ha bármit is lépnének, akár csak elárulják, hogy melyik család, vagy melyik osztály az érintett. A 444-nek nyilatkozó diákok szerint az iskolát fenntartó KLIK-től tarthatnak a tanáraik.

Az fertőzött gyerekének osztálytársait sem mentették fel az iskola látogatása alól

Az érintett család őszinteségének köszönhetően a diákok léphettek, és a szóban forgó osztályból csütörtökön mindenki hazament a tanítás közepén, aki tudott, gyalog ment.

Az iskola azt az értesítést kapta, hogy meg kell tartani a pénteki tanítást, még az érintett osztály tanulói sem kaphatnak felmentést az iskola látogatása alól. A szülők és a diákok többsége ezért polgári engedetlenségre készül a portál szerint.

A koronavírusos asszony családjának tesztelését is visszautasították a Szent László kórházban, arra hivatkozva, hogy nincsenek tüneteik és azt sem javasolták, hogy házi karanténban várjanak.