A Pallas Athéné Alapítványok 2016-ban közel 40 nyilvános pályázati kiírást kínáltak a tudományos munka iránt érdeklődő hallgatóknak, oktatóknak, kutatóknak és doktoranduszoknak. A pályázatok segítségével több mint negyven intézmény oktatásfejlesztési tevékenységét támogatták, köztük a Corvinus, az erdélyi Sapientia, a Károli Gáspár Egyetemet. Az év folyamán az alapítványi támogatásoknak köszönhetően közel 30 konferencia valósult meg, 40 publikáció, könyv, vagy tananyag jelent meg és 300 PhD, egyetemi vagy középiskolai ösztöndíjat ítéltek oda - Írja a közleményre hivatkozva az MTI.

Az alapítványok a megalakulásuk óta eltelt kevesebb mint három évben több mint 800 oktatási, kutatási, tudományos pályázatot támogattak, összesen több mint 4,6 milliárd forint összegben.

Az idei támogatások közül a közleményben kiemelték, hogy a győri Széchenyi István Egyetemen elindult a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által támogatott angol nyelvű, transzdiszciplináris doktori képzés, emellett az alapítvány segítségével több diák kezdhette meg tanulmányait olyan nagy múltú intézményekben, mint a Cambridge-i vagy az oxfordi egyetemek. Az alapítvány Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetben lévő térségét is támogatja, a Tiszaroffi Ösztöndíjprogramnak köszönhetően idén is biztosít hallgatói ösztöndíjakat.

A Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájával közösen megvalósított Magyarországon egyedülálló geopolitikai programban idén már közel 100 diák kezdte meg tanulmányait.

Szeptemberben harmadik szemeszterét kezdte meg a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány PhD-támogató ösztöndíjprogramja, amely magas színvonalú módszertani és makro-pénzügyi képzést nyújt a hallgatóknak. A programban az indulás óta 12 hazai egyetem 18 doktori iskolájának 57 hallgatója vett részt. Idén orvostanhallgatók is részesültek támogatásban, a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány évente 16 hallgató amerikai gyakorlatszerzését segíti.

A Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány anyagi és szellemi támogatásának köszönhetően 2016. július 1-jén létrejött a kecskeméti és szolnoki főiskola egyesülésből a Pallasz Athéné Egyetem, 2018 tavaszára új campus komplexummal bővül az egyetem kecskeméti székhelye.

A külhoni magyar közösségek oktatását, ismereteinek bővítését megalakulása óta 1,3 milliárd forinttal támogatta a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány, amely 2016-ban támogatást nyújtott többek között a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumnak és a mezőségi szórványoktatási központnak is.