Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2011-ben a nettó közfoglalkoztatotti bér (nem munkavezető, és szakképesítés nélkül - mintegy 85 százaléka ide tartozik a közmunkásoknak) csupán 78 százalékát érte el a nettó minimálbérnek. Ez azt jelentette, hogy egy minimálbérrel foglalkoztatott (adókedvezmények nélkül) 13.575 forinttal vitt haza többet, mint egy közfoglalkoztatott.

A munkaerőhiány miatt a kormányon 2015 óta folyamatosan erősödő nyomás azt "eredményezte", hogy tudatosan elkezdték növelni a minimálbér és közfoglalkoztatotti bér különbségét. Azaz a kormány adminisztratív eszközökkel még élesebb különbséget tett az eltérő jogviszonyban végzett munkák között.

A közmunkások kimaradtak a 2016 végén kötött kétéves bérmegállapodásból, majd a 2018 végén kötött részleges bérmegállapodásból is. Ennek hatására e foglalkoztatási körben három éve befagyasztották a minimálbér bruttó összegét - foglalt össze a helyzetet a Policy Agenda.

A tudatos kormányzati lépésnek köszönhetően 2019-ben a közfoglalkoztatottak 80-85 százaléka a nettó minimálbér csupán 55 százalékát viszi haza. Ez a nyolc évvel ezelőtti 13,6 ezer forint eltéréstől most már havonta 44,9 ezer forintos különbséget jelent.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2018 októberében a közfoglalkoztatás keretében 115 ezren álltak alkalmazásban.

Egyre kevesebbet ér a közmunkások bére

Amennyiben a közfoglalkoztatotti bérek emelkedése és az infláció alakulása szempontjából a 2011-2019 közötti időszakot nézzük, akkor egyértelmű, hogy az idei évtől kezdve reálbércsökkenés van a vizsgált időszakban - írták a kutatók.

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási oldalán közzétették, hogy a 8 órás közfoglalkoztatotti bér változatlanul bruttó 81 530 forint lesz idén (nettó 54 217 forint), a szakképzett közmunkás bér pedig bruttó 106 555 forint (nettó 70 859).

Miközben nettó értékében 15 százalékkal emelkedett a közfoglalkoztatotti bér, ezalatt 16 százalékkal emelkedett az infláció (2019-ben a kormány által várt mértékkel számoltunk). Azaz egy közmunkás helyzete a reálbért tekintve romlott az eltelt nyolc év alatt.

Csak az élelmiszerárak változását nézve - márpedig a közfoglalkoztatotti körben ez a meghatározó termékkör - még rosszabb a helyzet. E területen ugyanis 21 százalék volt a drágulás az elmúlt nyolc évben, és ez 6 százalékponttal magasabb, mint a közmunkások bérének növekedése. Ebből következően egy közmunkás 2019-ben kevesebb élelmiszert tud megvenni a "közmunkás béréből", mint 2011-ben.

Ez a folyamat nem csak általában a társadalmi egyenlőtlenséget növeli, hanem a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget is. 2014-ben a közmunkásoknak még 54 százaléka férfi volt, 2018 októberében ez az arány már csak 43 százalék, azaz a nők kerültek "többségbe", és ezáltal az ő jövedelmi helyzetük is romlott.

És a környező országokhoz képest

A magyar bérrendszerben a közfoglalkoztatotti bér teremtett egy minimálbérnél is alacsonyabb szintet. Euróba átszámolva az látszik, hogy egy magyar közfoglalkoztatotthoz képest egy román minimálbéres 62 százalékkal keres jobban, míg egy szlovák 169 százalékkal. Egyedül Ukrajnában van alacsonyabban a nettó minimálbér, mint a magyar közfoglalkoztatotti bér.

E bérkülönbségnek a határ menti övezetekben van elszívó hatása, még akkor is, ha a közfoglalkoztatottak munkaerőpiaci szempontból rossz pozícióban vannak - vélik a Policy Agenda szakértői.