Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Várhatóan 20, helyenként akár 40 százalékos lesz a létszámleépítés. A portál információi szerint 9-10 ezer államigazgatási alkalmazottnak mondanak fel október második felében.

A kirúgások érinthetnek bárkit, függetlenül attól, hogy eddig közszolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban vagy költségvetési szervnél betöltött munkaviszonyban dolgozott-e.

Mindannyian kéthónapos felmondási idővel kapják majd meg a felmentésüket.

A kormányzat állítólag arra számít, hogy a kirúgottak legalább egy részét át tudja majd irányítani az egészségügy és a szociális ágazat emberhiánnyal küzdő területeire, mert éppen Budapesten és Pest megyében van az országban a legnagyobb kereslet kórházi ápolóra és műtőssegédre. Ezekre a szakmákra, valamint a bölcsődei-óvodai gyermekfelügyelői, gondozói munkakörökre okj-s képzéssel csoportosítanák át a központi államigazgatásban felszabadult munkaerőt. A kabinet fejenként 1 millió forintos költséget kalkulált a kirúgottak átképzésének költségeire, ezért a létszámleépítés várhatóan több milliárd forinttal terheli majd meg a központi költségvetést.

A kép forrása: Alex Kotliarskyi/Unsplash.