A KSH gyorstájékoztatóiban közölt számokat átlagova az jön ki, hogy a 2018-as infláció pontosan 2,85 százalék volt. A havi év/év adatok összege ugyanis 34,2 százalék, amit ha 12-vel elosztunk, eredményként 2,85 százalék jön ki - ez most 2,8 vagy 2,9 százalék - teszi fel a kérdést az Alapblog.

Márpedig a kerekítésnél mindig az 5-ös szám tízes hatványa a mérvadó, ez a szám ugyanis a választó, vagyis ettől a számtól kezdve kerekítünk felfelé, ez alatt pedig lefelé. Így az év közben közölt statisztikák alapján, a kerekítési szabályt megfelelően alkalmazva a tavalyi átlagos infláció nem 2,8 százalék, hanem 2,9 százalék volt.

A különbség nem számottevő, de nem is elhanyagolható. Az inflációt követő magyar állampapírok tulajdonosainak és a kibocsátó államnak biztosan nem, hiszen a durván 2500 milliárdnyi (2018. november végi adat), ilyen jellegű állampapír kamatozásánál 0,1 százalékos inflációs különbség 2,5 milliárd forint.

Egy lehetséges magyarázat lehet a KSH eljárása kapcsán (a 2,8 százalék mellett), hogy ha egynél több tizedesjegy felhasználásával számolják a havi értéket, akkor kijöhetett az éves ütemre a 2,850 százaléknál kisebb érték - így már érthető a 2,8 százalékos végeredmény.

Infláció 2018-ban (év/év)
HónapSzázalék
Január2,1
Február1,9
Március2,0
Április2,3
Május2,8
Június3,1
Július3,4
Augusztus3,4
Szeptember3,6
Október3,8
November3,1
December2,7
Átlag2,85
Forrás: KSH