Kedd éjfélig kellett volna lezárni a megtett úttal arányos díjfizetési rendszer kiépítésére még tavaly szeptemberben kiírt elektronikus útdíj tendert, eddig volt lehetőség arra, hogy az egy hónapja győztesnek választott Getronics Magyarország Kft. képviselője aláírja azt az állami megbízási szerződést. Ebben vállalta volna, hogy az idén július 1-ig több mint 6800 kilométernyi úthálózaton kiépíti és üzembe helyezi a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek e-útdíjazását lehetővé tevő infrastruktúrát. Az aláírás azonban elmaradt a hvg.hu értesülése szerint.

Eredetileg az aláírást december végére tervezték, amit később áttettek január 2-ára, de a Getronics egyik időpontban sem jelent meg. A háttérben a Getronicsnak az anyavállalatával, illetve a tervezett beszállítóival kapcsolatos problémái váltak egyre nyilvánvalóbbá.

Hivatalosan az ügyben azóta sem a tendert jegyző ÁAK, sem pedig a Getronics nem szólalt meg, csak az NFM, amely a korábban kiszivárgott információk ellenére azt közölte, hogy nincs semmi baj, és a szerződést a Getronics január 15-éig alá fogja írni.

A hvg.hu szerint a mai kudarcot követően a tendert értékelő bizottság feloszlatta magát. A hírportál úgy tudja, jelenleg a tárcánál már lázas munka folyik, hogy megteremtsék a jogi lehetőségét a tenderen végül a másik érvényes (de nem nyertes) ajánlatot tevő T-Systems helyzetbe hozásához.

Mint ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a múlt héten, amikor a szerződéskötés problémáiról szivárogni kezdtek az információk, a T-Systems közleményben jelezte, hogy adott esetben kész a feladat megoldására, de ennek könnyen komoly ára lehet.