A budapesti főpolgármester a Facebookon írt erről Orbán Viktor csütörtöki sajtótájékoztatója és azután, hogy kiderült, az Orbán-kormány nem akar több pénzt adni a Lánchíd felújítására annál a hatmilliárd forintnál, amelyet Tarlós Istvánnak is megígért - írja a 168ora.

A kabinet az ATV Híradó megkeresésére közölte, hogy a főváros döntheti el, hogyan használja a Lánchidat, Karácsony Gergely pedig ezt írta:

"A Lánchíd ügyében a korábban elkülönített pénzről már az elődöm is elmondta, hogy kevés. Azóta sem lett több, csak a híd felújítása válik egyre inkább halaszthatatlanná. Mivel nem csak Budapest, hanem az egész ország egyik legismertebb szimbólumáról van szó, a Lánchíd megóvása, felújítása közös ügy kell legyen. További funkciójáról is közösen, a budapestiek bevonásával kell dönteni, érdekelne például, mit gondol a miniszterelnök arról, hogy a Lánchídból gyaloghíd legyen"

Az, hogy Budapesten legyen egy gyalogoshíd, régóta téma, nyaranta hétvégenként a Szabadság hidat zárták le emiatt néha. Bár a többség jó ötletnek tartja, nyilván van, aki aggódik, hogy a Lánchíd lezárása közlekedési káoszhoz vezetne, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint a Lánchíd lezárása azonban nem lenne probléma, hiszen ahhoz is alkalmazkodniuk, hogy a Margit hidat hónapokra lezárták. A Lánchídon egyébként sokkal kisebb a forgalom, az autóbuszjáratoknak van alternatív útvonala, ilyenkor a 16-os buszt az Erzsébet-hídon át járatják - magyarázta  Dorner Lajos.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes az ATV Híradónak csak annyit mondott, alapvetően át kell gondolni a Lánchíd jelenlegi helyzetét, és a Lánchídnak a budapestiek életében betöltött szerepét. - Mindenképpen abban gondolkodunk, hogy a hidat nem önmagában nézzük, hanem az egész budapesti történelmi belvárost egy egységben kell kezelni - fűzte hozzá.