Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány 2012-ben kezdte el kiváltani a még 2010 előtt kötött PPP-szerződésekből (a közfeladatoknak a közszféra és a magántőke együttműködésében történő ellátásáról szóló megállapodásokból) a privát vállalatokat. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön elmondta, a kormánynak még 2100 milliárd forintot kell megtérítenie ezekre.

Azt is közölte, hogy eddig 1200 milliárd forintot fizettek vissza. Ilyen PPP-szerződésekből épültek tornatermek, autópályák, valamint börtönök is, melyek kapcsán a tárcavezető megjegyezte, hogy sajnos nem azok ülnek benne, akik megkötötték az ezekről szóló megállapodásokat.

A fotó forrása: MTVA.