A területileg illetékes kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi, illetve népegészségügyi szakigazgatási szervének szakemberei a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket, közvetlen veszéllyel már nem kell számolni. Az ÁNTSZ fontosnak tartja kiemelni, hogy az időben felfedezett megbetegedés antibiotikummal jól gyógyítható.

A tiszafüredi, fertőzési veszélynek kitett állatok és a környéken tartott fogékony állatok vakcinázását már megkezdték az állatorvosok. Emellett az egészségügyi hatóság is haladéktalanul megkezdte az érintettek felkutatását. Lépfene gyanú miatt jelenleg öt Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakost tartanak kórházi megfigyelés alatt Debrecenben. Feltételezhető, hogy ők az illegális szarvasmarha-vágás során fertőződhettek meg.

Az illegálisan levágott állat húsának egy részét a család használta fel, a másik részét a több konyhát is üzemeltető Füredi Hableány Bt.-hez szállították. A cég felelőssége, hogy illegális forrásból, szabálytalanul szereztek be húst és azt a közfogyasztásban értékesítették. Az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság a konyha működését a csütörtöki nappal felfüggesztette, illetve az ügyben rendőrségi feljelentést tesz.

A lépfene (anthrax) jellemzői

A lépfene baktérium (Bacillus anthracis) okozta állatbetegség, amely egyben fontos zoonosis, azaz állatról emberre terjedő betegség is. A lépfene kórokozójával az ember a beteg állatokkal (főként kérődzőkkel) történő közvetlen kapcsolat (az állatok gondozása, vágása, feldolgozása, húsuk elfogyasztása) révén fertőződhet. Főleg a hentesek, vágóhídi dolgozók, bőr-, gyapjú- és szőrmefeldolgozó üzemek dolgozói vannak a betegség veszélyének kitéve, de beteg kérődzők házi vágását követően a húsból fogyasztók körében a gyomor-bélrendszert érintő megbetegedés is előfordulhat. A lépfenéről további tudnivalókat itt talál.
Az időben felfedezett lépfene antibiotikummal jól gyógyítható. Mivel a fertőzött állományból, a járványügyi nyomozás jelenlegi információi alapján, fogyasztásra is került, ezért a hatóságok kérik azokat, akik a beteg állatokkal közvetlen kapcsolatba kerültek vagy fogyasztottak azok húsából, és észlelik a betegség tüneteit, mielőbb forduljanak orvoshoz!