Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A még tavaly novemberben is élő, jogszabályokba foglalt tervek szerint az M0-ást az M1-es és a 10-es főút között építették volna tovább. Azonban a kivitelezés nem indult el, annak ellenére sem, hogy a nyomvonal már jó ideje megvolt - írta az Mfor.hu.

A késlekedésnek részben az építőipari kapacitáshiány volt az oka. Ez pont kapóra jött a nyomvonallal érintett budai kerületeknek, hogy lobbizni kezdjenek a kormánynál a nyomvonal újragondolása végett. A II. kerület vezetése azt kifogásolta, hogy az ott lakók megkérdezése, jóváhagyása nélkül épülne tovább az M0-ás, a lakott övezetekhez közel, természetvédelmi területeket érintve.

A kormány időközben egy új nyomvonal mellett tette le a voksát. Ennek lényege, hogy Esztergom felé épülne ki egy új szakasz, amellyel nem a klasszikus körgyűrű konpcepciója valósulna meg, hanem inkább zsákszerűen venné körbe a fővárost az elkerülő út.

Most ezt az információt erősítette meg Varga Mihály a közösségi oldalán. A pénzügyminiszter - aki egyben az érintett budapesti térség egyik országgyűlési képviselője - arról számolt be, hogy az M0-ás valóban elkerüli a budai részeket.

Vagyis véglegesnek tekinthető, hogy a Budán élők nem hallják majd a körgyűrű forgalmát, ellenben az Esztergom térségében lakóknak meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy a tehergépjárművek abban az irányban haladnak - olvasható az Mfor.hu-n.