Októbertől változik a fizetős útszakaszok árszabása, a 10 napos matrica a jelenlegi 2975 forintról 3500 forintra drágul - jelentette be Gulyás Gergely miniszter a pénteki Kormányinfón. A miniszter ezt azzal indoklta, hogy 2013 óta nem változott a díjszabás, ezért szerinte elfogadható az inflációt követő áremelés. Azt is elmondta, hogy a 10 napos - legrövidebb időre szóló - matricát főleg a külföldiek vásárolják.

A bejelentés apropóján az mfor.hu összevetette a magyar díjakat az osztrákkal, és azt találták, hogy az osztrák autópálya használata olcsóbb lesz, mint a magyarországi. A két ország adataiból ugyanis az látszik, hogy míg Magyarországon az éves úthasználati díj (amit az autópályák rendszeres használóinak érdemesebb kifizetni, mint a 10 napos matricát) 2018-ra például 42 980 forint volt, addig ez a sógoroknál 29 720 forintból kijön, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. által üzemeltetett autopalya.hu oldal szerint.

Ami a 10 napos matricát illeti: jelenleg ez itthon 2975 forintba kerül szemben a nyugati szomszéd 3070 forintjával. Ez azonban az emelést követően 3500 forintra ugrik, ami már meghaladja az osztrák díjat.

El kellene engedni az autópályadíjakat inkább

A magyar utak minőségét az elmúlt időben többször is érték elég kemény kritikák - nem ok nélkül. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) már két levelet is írt az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztériumnak azt javasolva, hogy csökkenjen felére vagy szűnjön meg az autópályadíj azokon a szakaszokon, ahol az építkezések miatt nem lehet normálisan közlekedni, hiszen emiatt csak késve és drágábban tudják teljesíteni a megbízásaikat.

Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel