Az idén megkezdődik a román bankjegyek cseréje - írja a Transindex.ro a héten Dan Suciura, a román jegybank szóvivőjére hivatkozva. A bankjegycsere rajtjának pontos időpontja még nem ismert. Dan Suciu közölte, a jelenleg forgalomban lévő bankjegyek továbbra is érvényesek lesznek, a bankjegycserét fokozatosan hajtja végre a román jegybank.

A lépésre azért van szükség, mert a román parlament június elején módosította az ország címerét: sasra visszakerült az ország függetlenségét és a román királyságot jelképező acélkorona.

Divat lett a bankjegycsere

Románia ezzel beáll a sorba: Európában több ország, köztük Magyarországon is folyamatban van a bankjegyek cseréje. Magyarországon a 2014-ben kibocsátott új tízezresek már részesedése már 81 százalékos, a tavaly kibocsátott új húszezreseké pedig 56 százalékos. (Erről itt olvashat.)

Szintén folyamatban van a bankjegycsere az eurózónában. Ott az 5 euróssal indult a program, majd következett a 10 és a 20 eurós. Július elején mutatták be az új 50 euróst, amely várhatóan jövőre kerül forgalomba, később pedig a 100 és 200 eurósra került sor. (Az 500 eurósból nem nyomnak újat, mivel annak a gyártását és kibocsátását megszünteti az Európai Központi Bank, mert a nagy értékű bankjegy hozzájárul a feketegazdaság bővüléséhez.)

Emellett Svájcban is új bankjegyek érkeznek a piacra. Az új fankbankókat 2016 és 2019 között bocsátják ki, összesen hatfajta bankjegy (a 10-es, a 20-as, az 50-es, a 100-as, a 200-as és az 1000-es újul) meg.

Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.