Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az év első négy hónapjában 8 377 569 utas fordult meg a reptéren, az idei első hét havi forgalom pedig 14,7 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mértet. Júliusban pedig 1 512 923 utas fordult meg a BA termináljain - írja az újság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) tájékoztatására hivatkozva.

A nagyarányú fejlődés, legalábbis júliusban, annak is köszönhető, hogy idén már négy észak-amerikai útvonal érhető el Budapestről, a már itt lévő légitársaságok nagyobb repülőgépeket állítanak be a budapesti járatokra, illetve tovább sűrítik a menetrendet is. A nyári időszakban a hagyományos európai és földközi-tengeri nyaralóhelyek felé szintén jelentős volt a forgalombővülés - írja az MTI.

Tavaly a budapesti repülőtéren rekordszámú, 13 millió utas fordult meg, a várakozás szerint ebben az évben az utasszám elérheti a 15 milliót. (Minden összejön a rekorddöntéshez a turizmusban.)

Fotó forrása: Shutterstock