Csütörtök estétől északnyugat felől újból megnövekszik a felhőzet. Éjszaka eleinte keleten néhol még zápor előfordulhat, majd átmeneti szünet után hajnalban már északnyugaton valószínű csapadék. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között várható, de északkeleten néhol 0 fok körül alakul - írja az OMSZ előrejelzésében.

Pénteken délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, csak estefelé szakadozik a felhőzet, és többfelé várható eső, zápor. Több helyen megerősödik, főként a Dunántúl északi felén viharossá fokozódik az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.