Márciusban az államháztartás hiánya 154,1 milliárd forint lett az NGM szerint, ami 2005 óta a legkisebb márciusi hiányadat. A korábbiaknál is vaskosabb januári és februári hiány miatt az első negyedben a deficit 493,6 milliárd forint lett. A szaktárca értékelése szerint - amit a Konvergancia Programban is kifejtettek - az első negyedévi hiány biztató abból szempontból, hogy az elmúlt évek egyik legalacsonyabb időarányos deficitjei az idei, vagyis az 56 százalék nem is olyan magasa az előző évekhez képest. A költségvetés lefutása fejnehéz annyiban, hogy kiadások nagyobb részben aaz év első felében folynak meg, míg a bevételek jelentős része az év utolsó hónapjaira koncentrálódik. Ez valóban látszik az adatokon: a költségvetés tervezett bevételeinek 20,9 százaléka folyt be a január-márciusi időszakban, ezzel szemben a kiadások 24,6 százalékát már abszolválták.

A nemzetgazdasági tárca közleménye szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés 137,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 17,2 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 0,6 milliárd forintos szufficittel zártak március végén. Tavaly az államháztartás központi alrendszerének deficitje 230,9 milliárd forint volt.

A bevételek 233 milliárd forinttal voltak magasabbak a tavalyinál: a többlet főként az általános forgalmi adónál keletkezett, illetve csordogálnak az új adók is - a tranzakciós illeték, a biztosítási adó - bár februárban a várt adók fele folyt be ezen sorokon. A pénzügyi tranzakciós illetékből az első negyedévben (csak februárban és márciusban kellett fizetni) 27,5 milliárd forint folyt be, ami 301 milliárdos előirányzat 9 százaléka. Az NGM jelezte, hogy ezen a soron mintegy 80 milliárd forintos elmaradással számol - vagyis ennyivel túltervezték az adót az idei bevezetés előtt.

Főbb adóbevételek alakulása (milliárd forint)
2013-as tervI-III.hó tényarány
Társasági adó320,866,220,7
Energiaellátók adója801,071,3
Eva108,16,35,9
Energia adó17,55,531,7
Pénzügyi szervezetek különadója14435,124,4
Kisadózók tételes adója74,345,5
Kisvállalati adó130,20,90,7
Közműadó6023,138,5
Áfa2953,260820,6
Távközlési adó449,922,5
Pénzügyi tranzakciós illeték301,127,59,1
Biztosítási adó27,56,724,4
Személyi jövedelemadó1501,6387,925,8
Forrás: NGM

A költségvetés kiadásai ezzel szemben csak 125 milliárd forinttal voltak magasabbak a 2012 márciusi költéseknél: a kiadási többlet a működési kiadásoknál jelent meg - ugyanakkor nem szabad arról megfeledkezni, hogy tavaly óta számos korábbi önkormányzati költségvetési szervet vett át az állam. A kamatkiadások 2013 márciusában 75,5 milliárd forintot tettek ki, 14,7 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 6,6 milliárd forintos szintet értek el, 4,6 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (68,9 milliárd forint) így összességében 10,1 milliárd forinttal tér el az előző év hasonló időszakához képest, mely elsősorban a kamatfizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázható.

A társadalombiztosítási alapok 2013. március havi 0,6 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 1,7 milliárd forintos többletéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 1,1 milliárd forintos hiányából tevődik össze. Az elkülönített állami pénzalapok március havi 17,2 milliárd forintos hiánya az előző év azonos hónapjához képest kedvezőtlenebb lett. Az alapok összes bevételei 4,0 milliárd forinttal alacsonyabban, kiadásai pedig 21,4 milliárd forinttal magasabban teljesültek az előző év azonos hónapjának értékéhez képest. A bevételek közül a Nemzeti Foglalkoztatási Alap szakképzési hozzájárulás bevételéből folyt be kevesebb, s a kiadások is az NFA ugrottak meg, részint a közmunkák megindulása miatt , illetve a korábbi számlákat is a harmadik hónapban fizették.