Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Sakk és póker - krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról című könyv szerzője Wiedermann Helga, aki évekig kabinetfőnökként dolgozott Matolcsy György mellett, amíg a nemzetgazdasági miniszteri posztot töltötte be.

Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője kiemelte: a Kairosz Kiadó gondozásában megjelent könyv akár kézikönyvnek is tekinthető, hogyan kell tárgyalni az IMF-fel. Azt is bizonyítja, hogy a pénzügyi függetlenség jóval fontosabb, mint az esetleg kedvező kamatok - tette hozzá.

A különböző valuta- és gazdasági válságok is azt bizonyították, hogy egy-egy ország csak akkor tudott igazi gazdasági eredményeket felmutatni, saját lábára állni, ha azt követően, hogy levált valamilyen IMF-es programról, többet nem került a Nemzetközi Valutaalappal hitelkapcsolatba - mondta.  Példaként Törökország és Oroszország esetét hozta fel Barcza György.

Arról is beszélt, hogy véleménye szerint a Gyurcsány-kormánynak annak idején úgy kellett volna megkötnie a Nemzetközi Valutaalappal a szerződést, hogy Magyarország 10 év alatt évi 2 milliárd eurót fizessen vissza. Ehelyett az akkori szocialista kormány a megállapodásban 2010-től évi 4 milliárd euró törlesztését vállalta, és az ilyen gyors ütemű visszafizetés kockázatot jelent - tette hozzá az egykori banki vezető elemző.

A könyvbemutatón Orbán Viktor miniszterelnök mellett részt vettek az MNB Monetáris Tanácsának tagjai is.