Bárcsak már az ország is azon a szinten lenne, mint az egyik legsúlyosabb betegséget gyógyító intézmény - fogalmazott az onkológiai intézet új sebészeti tömbjének csütörtöki, budapesti egyházi felavatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a miniszter az MTI tudósítása szerint. 2002 óta a magyar államot vezető kormányok nem az ország gyógyulását, hanem az ország betegségét súlyosbító politikát folytattak, de ezzel két éve szakítottak, s megtették az első lépéseket a gyógyulás felé - fejtette ki. Szerinte a kormány szakított az olyan önpusztító betegséggel, mint az eladósodás, konszolidálta Magyarország államháztartását, visszaállította a magyar állam pénzügyeinek "harmóniáját".

Kásler Miklós, az intézet főigazgatója elmondta: az Országos Onkológiai Intézet a klinikai onkológiai ellátás szempontjából a négymilliós központi régió majdnem felét, 1,5 millió embert, míg a sugárterápia területén a régió 80 százalékát látja el, amely azt jelenti, hogy intézet az országos betegellátásban is mérvadó.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azt hangsúlyozta: az ilyen országos intézményekben összpontosuló tudás a GDP növekedéséhez is hozzá tud járulni. Ha célzottan finanszírozzák a daganatos terápiákat, illetve a diagnosztika hatékonyabbá tételét, és az így elért onkológiai fejlesztések szabadalmak lesznek, az bevételt jelent a magyar egészségügy számára - tette hozzá.

Az államtitkár egyúttal azt is bejelentette, hogy az egészségügyi ellátás legmagasabb progresszivitási szintjét jelentő intézményeknek, amilyen a daganatos betegségek kezelésében az Országos Onkológiai Központ, még idén bevezetnek egy plusz szorzót, hogy korrigálják a finanszírozásukat. Szócska Miklós azt is elmondta, a regionális központok szintjén is hamarosan megindulnak a fejlesztések. Hozzátette: az ellátás fejlesztése, a munkakörülmények javítása mellett a gyógyításban dolgozókat motiválhatja egy másik tényező is. Kifejtette, hogy az Országgyűlés jövő héten szavaz a dolgozók béremeléséhez szükséges törvényjavaslatról, s ezzel 86 ezer egészségügyi dolgozó már a nyáron megkapja a béremelés első ütemét.