Sok változás lép életbe október elsejétől. Az egyik legfontosabb, hogy hétfőtől 17 százalékkal drágul a heti sztrádamatrica: 2 975 forint helyett 3 500 forintba kerül. A több mint 7 személyes személyautók, például a kisbuszok tíznapos matricája októbertől szintén 18 százalékkal, 7 000 forintra drágul. Az autóbuszok matricája is drágább lesz: 15 500 forintba kerül októbertől, szemben az eddigi 13 385 forinttal, vagyis itt 16 százalékos a díjemelkedés. Az áremelkedés idén 700 millió forinttal több bevételt termelhet, jövőre pedig 4,8 milliárd plusz származhat a heti e-matrica díjnövekedéséből.

Jó hír is van: annak érdekében, hogy az autósok ne járjanak rosszul, a NÚSZ Zrt. viszonteladói partnerei számára október 1-től már nem engedélyezi az országos, éves e-matrica eladását. Erre kizárólag a társaság ügyfélszolgálati irodáiban és online értékesítési felületén lesz lehetőség.

Most nem drágul az üzemanyag: a NAV számításai szerint ugyanis 74,69 dollár volt a Brent ára július 1. és szeptember 15. között, így emiatt nem emelkedik az üzemanyagok jövedéki adója. Annak értéke a benzin esetében 120, a gázolajnál 110,35 forint marad.

Októbertől vége a türelmi időszaknak a HÉV-vonalakon: a Budapest közigazgatási határán kívüli megállókban csak előre megváltott kiegészítőjeggyel vagy bérlettel lehet felszállni a szerelvényekre, októbertől ennek hiányában pótdíjat kell fizetni. Vagyis ha az utas a főváros közigazgatási határán kívül száll fel és a megállóban van jegyvásárlási lehetőség, akkor a HÉV-en már nem válthat menetjegyet. Azok, akik olyan megállóhelyen szállnak fel, ahol nincs pénztár vagy jegykiadó automata, továbbra is vehetnek jegyet a HÉV-szerelvényeken.

Nehezül a hitelfelvétel

Szigorodnak az adósságfék-szabályok: hatályba lép ugyanis az MNB rendelete, amely a rövidebb kamatperiódusú jelzáloghiteleknél a mostaninál alacsonyabb eladósodottságot enged meg a jövedelem mértékéhez képest. Az új, 5 évnél rövidebb kamatperiódusú forint jelzáloghitelek felvétele esetén az adós havi törlesztőrészleteinek összege október 1-jétől nem haladhatja meg a rendszeres havi nettó jövedelem 25, illetve magasabb jövedelem esetén 30 százalékát.

Október 1-jétől forgalmazhatják a hitelintézetek a 15 éves kamatperiódusokban rögzített kamatozású minősített fogyasztóbarát lakáshiteleket (mfl), a 3 éves kamatrögzítésű hitelek értékesítése viszont megszűnik. Az MNB több mint egy éve hozta létre az mfl minősítési rendszert. Ennek keretében a hitelintézetek 16 ezer ügyfélszerződést kötöttek és csaknem 180 milliárd forint lakáshitelt folyósítottak. A hosszabb időszakra vagy a teljes futamidőre kamatfixált termékek aránya 50 százalékról 85 százalékra nőtt az új lakáshiteleken belül. Az éven túli kamatperiódusú, új lakáshitel-szerződések 60 százaléka fogyasztóbarát.

Fontos nap az OTP és az Aegon Ltp. életében

Az OTP Bank a nyáron jelentette be, hogy október első napjával kivezeti a papír alapú betétkönyveket. Az ikonikus termék több generáció számára egyet jelentett a megtakarítással, azonban eljárt felette az idő - fogalmazott a pénzintézet. Az ügyfelek a meglévő betétkönyvüket megtarthatják, azokat az bank továbbra is kezeli, az elhelyezett állomány kamatozik, és vonatkozik rá az OBA-garancia is. Jelenleg több százezer ilyen betétkönyv van.

Hétfőtől megszünteti értékesítési tevékenységét az Aegon Lakástakarékpénztár Zrt. A cég 2013 decemberében indította el a betétgyűjtést, negyedik szereplőként a szektorban. A társaságnak 2017 végén 51 732 ügyfele volt, a szerződéses összeg szerinti állomány 173,6 milliárd forintot, az ügyfelekkel szembeni kötelezettség pedig 16,3 milliárd forintot tett ki.

Bár korábban beharangozták, mégsem lép hatályba hétfőn az Igazságügyi Minisztérium (IM) rendelete, amely emeli a közjegyzői díjak mértékét. A friss rendeletmódosítás szerint 2019. január 1-jére halasztották a díjemelést.

Csökken a görög szigor

A görög kormány döntése szerint október 1-jétől a lakosság már korlátozás nélkül vehet ki pénzt a számláiról Görögországban. Eddig a felső limit havi 5 ezer euró volt, amit júniusban növeltek az addigi 1 800 euróról. A külföldre utazók az eddigi 3 ezer euró helyett 10 ezer eurót vihetnek ki az országból októbertől, amikortól külföldön saját számláikról már 5 ezer eurót vehetnek fel a pénzintézeteknél havonta a görögök.

Palkovics az úr a Corvinuson

Az egyetemek világában is jelentős változás lesz, hiszen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter gyakorolja októbertől a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) fenntartói jogait, a felsőoktatási intézmény új működési modelljének előkészítése céljából. A Corvinus ingatlanjai és vagyona egy közalapítvány tulajdonába kerülne, és magánegyetemként működne tovább - írta korábban a 168 Óra. A lap szerint a közalapítványnak pár százmilliárd forintos induló tőkét adnának, s nem elképzelhetetlen, hogy a Mol vagy az OTP is beszállna az alapítványba.

Még biztonságosabb Budapest

Új rendőrfőkapitánya is lesz október 1-jétől a fővárosnak, miután Bucsek Gábor saját kérésére a belügyminiszter szeptember 30-i hatállyal visszavonta a budapesti rendőrfőkapitányi vezetői kinevezését. A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag támogatta Terdik Tamás kinevezését, aki 19 éve rendőr, 2008 óta Budapesten szolgál, 2015-ben lett a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Elmondása szerint azért fog dolgozni, hogy Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa maradhasson.

Új főtitkára lesz a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének is hétfőtől, Perlusz Lászlót, a szervezet ügyvezető igazgatóját választották meg 2021-ig. Az eddigi főtitkár, Dávid Ferenc augusztus elején jelentette be, hogy lemond tisztségéről.

Még a nyáron fogadta el az Országgyűlés az október 1-jétől hatályos új gyülekezési törvényt. A jogszabály szerint ugyan mindenkinek joga van, hogy engedély vagy - meghatározott kivételekkel - előzetes bejelentés nélkül, békésen, fegyvertelenül, másokkal közösen felvonulásokat, tüntetéseket szervezzen, azokon részt vegyen, de a nem közterületnek minősülő helyszínen viszont csak az ingatlantulajdonos és -használó hozzájárulásával szervezhető gyűlés.

Nevet vált egy ismert tejipari cég

Nevet vált a Pannontej Zrt. és a jövőben Savencia Fromage & Dairy Magyarország Zrt. néven folytatják. A társasághoz tartozik többek között a Medve, a Tihany, a Karaván és a Pannónia is.

Október elsején megkezdi működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ, vezetője pedig az országos tisztifőorvos lesz. Tehát ismét önálló hivatalként működik majd az egykori tisztiorvosi hivatal, ami az egészségügyi kormányzat háttérintézményeinek beolvasztásakor veszítette el az önállóságát. Az új hivatal közvetlenül az EMMI-miniszter irányítása alá kerül, az országos tisztifőorvos munkáját két helyettes fogja segíteni.

A Decathlon sportáruház figyel az autistákra is, ennek jegyében bevezeti a csendes órákat október elsejétől. Így minden hónap első hétfőjén, 10-12 óra között csökkentik a zajt és tompítják a fényeket. Ezekben az órákban mások is bemehetnek az áruházba, de arra kérik őket, hogy segítsék a csendes vásárlást.

Új poszton Lázár János

Lázár János volt kancelláriaminiszter hétfőtől kormánybiztosként felel a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért. A kormányhatározat szerint a kormánybiztost jelölik ki a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlójának.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel