Reggelig az ország északi felén lesz több és zártabb a felhőzet, délen változóan felhős lesz az ég. Eleinte több, majd éjszaka egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, főként a déli, délkeleti területeken zivatar. Pénteken északon is felszakadozik a felhőzet, és napközben a változóan felhős ég mellett több órára kisüt a nap. Többfelé alakul ki zápor, délen néhol zivatar. Csütörtökön a nyugati, délnyugati, pénteken az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 20 és 25 fok között várható.

Ez várható Európában

A Brit-szigetek felett anticiklon helyezkedik el, emiatt arrafelé kevés a csapadék, sokat süt a nap, de az óceán közelsége miatt nem teljesen felhőtlen az ég. A hőmérséklet nem kényezteti el az arra élőket: délután 15 fok körül, éjszaka többnyire 5 és 10 fok között változik, de a tengertől távolabb 0 fok is előfordul.

Hasonlóan eseménytelen az idő a Földközi-tenger környékén, azonban ott jóval melegebb van: a csúcshőmérséklet 25 fok felett alakul, csak Olaszországban van kissé hűvösebb, ahol több a felhő, és a délután folyamán záporok, zivatarok is kialakulnak. A meleg légtömeg Kelet-Európán át Skandináviáig eljutott, annak is főleg keleti felén van jóval melegebb, mint a sokévi átlag, 26, 28 fok is előfordul, míg a Kelet-európai-síkság déli felén helyenként 30 fokot is mérnek.

Európa középső részén, hozzávetőlegesen a Finn-öböl-Lengyelország-Balkán-félsziget vonalában, illetve ennek tágabb, jó ezer kilométeres környezetében sekély ciklonális mező és magassági hidegörvény alakítja az időjárást. Emiatt itt sok a felhő, többfelé alakul ki zápor, zivatar, de a ciklon középpontja környékén tartós eső is előfordul 20-30 mm-nyi csapadékösszeggel. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 24 fok között alakul. Péntek estig nem nagyon változik az időjárási helyzet a Kárpát-medencében, változóan felhős idő várható többfelé záporokkal, néhol zivatarral.