Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint 5500 ember sérült meg, vagy vesztette életét az utakon az idei második negyedévben, amely 0,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál, sőt magasabb az elmúlt négy év bármely hasonló időszaki értékénél is. Emelkedett maguknak a sérüléssel, vagy halállal végződő balesetek a száma is 1,9 százalékkal - derül ki a KSH friss adataiból.

Ezen belül pozitívum ugyanakkor, hogy a halálos áldozatok és a súlyos sérültek száma csökkent (a növekedés a könnyebb sérülések következménye). A súlyos sérülések esetében egyértelmű a kép, ugyanis maguk a balesetek és az áldozatok száma is közel hasonló mértékben esett vissza. A halálos kimenetelű balesetek esetében azonban minimális növekedést mért a KSH (124-ről 125-re). Azt nem tudni, hogy a kevesebb áldozat annak köszönhető, hogy többen kötötték be magukat, vagy a puszta véletlennek, például annak, hogy kevesebben ültek a balesetet szenvedett autókban.

A teljes létszám emelkedése annyiban érthető, hogy az elmúlt időszakban mind az forgalomban lévő autók, mint pedig az eladott üzemanyag mennyisége nőtt, vagyis több volt a közlekedő. A kérdés inkább az, hogy mit várunk a 14 milliárd forintból beszerzett kameráktól?

Az közismert, hogy a traffipaxok csak a valódi gyorshajtókat képesek kiszűrni, relatív gyorshajtás esetében nem készül fénykép. Tehát, ha valaki jeges úton, ködben 90-nel közlekedik lakott területen kívül, holott biztonságosan csak ennek felével mehetne, csak akkor kap "büntetést", ha balesetet okoz.

A szakértő szerint várjunk még az ítélettel

A várt ugrásszerű csökkenés valóban elmaradt, de túl kevés adatunk van ahhoz, hogy messzemenő következtetést tudjunk levonni a Véda működésére vonatkozóan - mondta lapunknak Kőrös András, a Groupama Tanpálya vezető instruktora. Egyrészt most még csak a rendszer működésének első három hónapjáról vannak adatok, másrészt nem tudjuk, hogy a fix pontok környezetében volt-e változás.

Ma ugyanis a legtöbb navigációs applikáció előre jelzi a fix telepítésű traffipaxokat, sőt vannak olyan programok is, ahol a felhasználók a mobil egységekre is tudják figyelmeztetni autóstársaikat. Így könnyen lehet, hogy a baleseti gócpontokba telepített fix Véda kamerák valóban beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, legalábbis lokálisan.