Így a tavalyi negyedik negyedéves infláció 1,3, a maginfláció 1,6 százalék lett. Az MNB által számított indirekt adóhatásoktól szűrt infláció 1,2 százalék, az adóhatásoktól szűrt maginfláció pedig 1,5 százalék volt 2016 negyedik negyedévében.

A múlt év egészében a fogyasztóiár-index 0,4, a maginfláció 1,4, az adószűrt maginfláció pedig 1,3 százalék volt.

Az MNB-nek az inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatói (a keresletérzékeny és ritkán változó árú termékek és szolgáltatások éves inflációja) lényegében nem változtak az előző hónaphoz képest.

Tavaly decemberben a keresletérzékeny termékek, a volatilisebb, költségváltozásokra érzékenyebb élelmi-szer- és energiaárak, valamint a kormányzati intézkedések egyaránt az áremelkedés irányába hatottak.

Az iparcikkek éves inflációs rátája novemberhez képest kissé emelkedett, de továbbra is visszafogott szinten jár. A termékkörön belül a tartós és a nem tartós iparcikkek árindexe egyaránt nőtt. Az árdinamikát elsősorban a volatilis árazású repülőjegyárak alakulása magyarázza. Az iparcikkek árazását a mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakítja - írta Várhegyi Judit, az MNB szakértője.

Decemberben a piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest kis mértékben emelkedtek, így a korábbi éveknek megfelelő volt az áralakulás. A termékkörre jellemző árazási gyakorlat alapján 2017 év eleje lehet meghatározó a piaci szolgáltatások inflációjának alakulása szempontjából.

A feldolgozott élelmiszerek szezonálisan igazított árai emelkedtek novemberhez képest, melyhez döntően a tej és a tejtermékek árváltozása járult hozzá. A feldolgozatlan élelmiszerek szezonálisan igazított árai enyhén emelkedtek, döntően szezonális termékek árváltozása miatt. A szabályozott termékek árai nem változtak az előző hónaphoz képest.

A lakosság inflációs várakozásai az elmúlt időszakban érdemben nem változtak, és az inflációs folyamatokkal összhangban mérsékelt szinten alakulnak - olvasható a gyorselemzésben.

A fogyasztóiár-index 2016. decemberben (éves változás, %pont)
Ritkán változó árú termékek inflációjának hozzájárulása (súlyuk 32,4 százalék)0,6Egyéb tételek hozzájárulása (67,6 százalék)
1,2
Keresletérzékeny infláció hozzájárulása (súlya 55,0 százalék)0,9Egyéb tételek hozzájárulása (45,0 százalék)0,9
Adószűrt maginfláció hozzájárulása (súlya 67,9 százalék)1,1Egyéb tételek hozzájárulása (32,1 százalék)0,7
Forrás: KSH, MNB-számítás