Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Decemberben a fogyasztói árak 0,4 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A háztartási energia, valamint a tartós fogyasztási cikkek és a ruházkodási cikkek ára csökkent, mialatt a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások átlag felett drágultak. 2013. novemberhez viszonyítva - a fogyasztói árak átlagosan 0,5 százalékkal csökkentek. Összességében, 2013-ban a fogyasztói árak átlagosan 1,7 százalékkal emelkedtek az előző évhez viszonyítva - jelentette a KSH. Novemberben az éves ütem 0,9 százalék volt úgy, hogy októberhez képest az árszínvonal 0,1 százalékkal csökkent.

Magasan maradt a maginfláció

Az éves átlagos maginfláció - amely nem tartalmazza a nem feldolgozott élelmiszerek, a rezsiharc fő frontjának számító háztartási energia és hatósági áras szolgáltatások, a járműüzemanyagok, valamint a tb-támogatott gyógyszerek áralakulását - a fő adat csaknem kétszerese, 3,3 százalék lett.

NGM: a nyugdíjasoknak is nagyon jó

Azon termékek ára is csökkent decemberben, amelyek a nyugdíjas fogyasztói kosár alapvető árucikkei, és amelyre mindezidáig nem volt példa - állapította meg a nemzetgazdasági tárca. Az NGM hangsúlyozta: a pénzromlás mérséklődésével növekszik a bérek, nyugdíjak reálértéke, így a háztartások által elkölthető jövedelem, amely a fogyasztás élénküléséhez és gazdasági fellendüléshez vezet. A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy az alacsony infláció növeli a jegybank mozgásterét a gazdaság élénkítésére.

Decemberben az élelmiszerek, a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent, miközben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, ahogyan az üzemanyagok is. Az átlagnál nagyobb mértékben, 8,1 százalékkal csökkent a háztartási energia ára, ezen belül az elektromos energia és a vezetékes gáz esetében az összességében mintegy 11 száazlékos árcsökkentés teljes egészében megjelent az árindexben.

A Reuters decemberi elemzői felmérésében szereplő prognózisok mediánja 0,5 százalékos inflációt vetített előre, míg a fogyasztói-árszínvonal éves emelkedésére 1,7 százalékot jósolt. A londoni elemzők átlagosan decemberre 0,4 százalékot vártak, de az előrejelzések széles sávban, 0,3 és 0,9 százalék között szóródtak.

A fogyasztói árak 2012 decemberében még 5,0 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet, az egy hónappal korábbihoz képest pedig nem változtak. Összességében 2012-ben a fogyasztói árak átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek az előző évhez viszonyítva.

Januárban a BKV-bérletek olcsósítása is segít

Az infláció csökkenését legnagyobb mértékben a háztartási energiaárak november elején történt csökkentése okozta, amely a túlnyomórészt a decemberi adatokban jelentkezett: a háztartási energiaárak egy hónap alatt 8,1 százalékkal, egy év alatt pedig 17,7 százalékkal csökkentek. Az infláció mérséklődését az élelmiszerárak is segítették, mivel a tavalyi kedvező terméseredmények hatására decemberben az élelmiszerárak egy hónap alatt 0,3 százalékkal csökkentek, egy év alatt pedig mindössze 0,1 százalékkal növekedtek. Ezzel szemben a szeszes italok, dohányáruk ára egy hónap alatt 1,2 százalékkal, egy év alatt 12 százalékkal emelkedtek.

Az infláció januárban tovább mérséklődhet, részben bázishatás, részben a BKV-bérletek csökkentése miatt  komentált Suppan Gergely,a Takarékbank Zrt. senior elemzője. Februártól pedig az ingyenes készpénzfelvétel bevezetése lehet lefelé mutató hatással az inflációra. Az élelmiszerárakra nézve továbbra is enyhülő nyomást jelent a mezőgazdasági termelői árak érdemi mérséklődése. A nemzetközi dezinflációs trendek szintén az inflációs nyomás további mérséklődését vetítik előre. A rezsicsökkentés hatása azonban február-márciusban, illetve decemberben kiesik, míg a dohánytermékek és a banki szolgáltatások dárgulása az év második felében kerül ki az árindexből. A prognoszta szerint márciustól az év/év infláció újra 1 százalék közelébe, míg decemberre 2,5 százalékra emelkedhet, így az éves átlagos mutató 1,5 százalék lehet.