Ez az időszak az egyik munkacsúcs a mezőgazdaságban. Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tanácsosa emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben az aratás munkálatai foglalták le éjjel-nappal a növénytermesztés gépi erőforrásait. Az ország nagyobb részén pozitívan értékelték a kalászosok terméshozamait. Az elmúlt hónapok várakozásaihoz képest ugyanis többnyire jobbak lettek a hektáronkénti eredmények, voltak ugyan területek, ahol elmaradtak azoktól.

A szinte zavartalan munkavégzéshez nagyban hozzájárult az egyre melegedő nyárias csapadékmentes idő, amire nagy szüksége volt a növényeknek a szokatlanul csapadékos május után - tette hozzá Csősz Tibor. Ugyanakkor - hívta fel a figyelmet - a repce eredményeiben már tetten érhető az, hogy a tenyészidő alatt kedvezőtlen körülmények közé került az olajos növény. Hasonló történhet most is a kukorica növekedése során is. Ezért a gazdálkodók most inkább a csapadék hiánya miatt kémlelik az eget. A kukoricának ugyanis nagy szüksége lenne az esőre ahhoz, hogy a növény és a csövek optimálisan tudjanak tovább fejlődni. Az előrejelzések szerint azonban a következő napokban továbbra sem várható csapadék és a következő hónapokra is az átlagosnál kevesebb esőt jósolnak, ami a kukoricának nem jelent sok jót.

Az elmúlt 30 napban az átlagos csapadékhiány az országban 10-50 milliméter volt. A talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres sávjában egyre nagyobb területen éri el az országban a 40 százalék alatti szintet és a felső 50 centiméteres rétegben még rosszabb a helyzet. A napi átlaghőmérséklet meghaladja a 25 fokot és egyre többször jelenik meg a légköri aszály. Ezek okozzák, hogy sok olyan táblát látni, ahol a kukorica színe nap közben szürkére vált és "furulyálni" kezd, levelei összepöndörödnek. Főként ott, ahol a talaj nem kifejezetten jó minőségű, vagy növényi kondícionálókat sem alkalmaztak. Amíg a kukorica szára nem sül fel és nem áll le a tápanyagszállítás, addig még továbbfejlődhet a növény, de ha nem változnak a körülmények, akkor az augusztus nagyon hosszúnak ígérkezik - összegezte a terméskilátásokat MOSZ tanácsosa.

A piacokon mindenesetre már áremelkedés tapasztalható a kukoricánál. A NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint a magyarországi fizikai piacon az egy évvel korábbinál 2 százalékkal magasabb, tonnánként átlagosan 44,2 ezer forintos termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica július második hetében. A chicagói árutőzsdén tonnánként 177 dollár közelébe emelkedett a kukorica jegyzése a legközelebbi lejáratra vonatkozóan, már július első felében. A párizsi árutőzsdén ugyanekkor 176-178 euró között jegyezték a termény tonnáját augusztusi lejáratra.