Magyarország területén július 13-án a rendőrök 57 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 16 súlyos és 39 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a hatóság honlapján.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 38 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 86 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 229 személyt állítottak elő, köztük 95 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 17 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 147 esetben foganatosítottak.

A rendőrök 3 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. Közokirat-hamisítás miatt 2 fővel szemben indult büntetőeljárás. (Nagyot razziázott a rendőrség - autósokat vertek át.)