Bár kezdetben tényleg nagy durranásnak nézett ki a kormány által is kiemelten kezelt villanyautó-program, pontosabban annak az előkészítése. Az első lépések meg is történtek, zöld rendszám bevezetése, villanyautó-támogatási rendszer elindítása - egyelőre azonban valódi forradalomról szó sincs. Egyelőre az sem látszik, hogyan lesz tele villanyautóval az ország.

Ennyinél tartunk

Alig több mint ezer darab zöld rendszámos autó szaladgál a magyar utakon. Ez jóval több, mint a 2-3 évvel ezelőtti százas nagyságrend, de a többmilliós autóállományhoz képest lényegében marginális. Mivel listaáron minimum 8-10 millió forintos autókról van szó, könnyű belátni, hogy a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által szeptemberben bejelentett darabonként másfél millió forintos támogatás és az idén 2 milliárd forintos, jövőre pedig várhatóan 3 milliárd forintos keret kevés lesz ahhoz, hogy a miniszter által szeptemberben említett 30 ezer elektromos járműből álló flotta összejöjjön 2020-ra. A már említett összesen 5 milliárd forintos támogatás alig több mint 3 ezer autóhoz lesz elég. Varga Mihály egyébként jelezte, hogy a program tapasztalatai alapján módosulhat a rendszer, de ha ilyen néhány milliárdos támogatási keretben gondolkodnak a későbbiekben is akkor nem látszik, mitől lesznek tele az utak villanyautókkal.

Ha a miniszter által szeptemberben célként kitűzött 30 ezres villanyautó-flottát valóban el akarják érni, mindezt új autókkal, alig több mint 50 hónap áll a rendelkezésre, ez pedig havi szinten átlagosan 600 új villanyautó megjelenését feltételezné. Ha a most kapható villanyautók közül az egyik legolcsóbb 8 milliós árát vesszük alapul, akkor a 30 ezres villanyautó-állományhoz - a jelenlegi alig több mint 1000 autót levonva - 29 ezer autó kellene. A vásárlóknak így összesen 232 milliárd forintért kellene vásárolniuk. Ennek pedig a jelenleg ismert, idei és jövő évi támogatási keret 2 százaléka.

Nincs töltő

Bár a miniszter utalt arra, hogy az elképzelt villanyautó-mennyiség ellátásához szükséges egy rendes áramkúthálózat is. Most még ugyanis nagyon hiányos a kúthálózat, ahogy az a magyarországi áramkutakat felsoroló térképen (itt és itt érhető el) is látszik. A térképen a zöld pöttyök jelölik azokat a töltőket, amelyekkel bár gyorstöltőnek hívják őket, több órás művelet feltölteni a villanyautókat. A narancssárga pöttyök jelölik a nagy teljesítményű villámtöltőket, amelyek képesek 20-30 perc alatt a nulláról 80 százalékra tölteni a kocsikat.

 

Forrás: Openchargemap.com

Ezekből alig több mint egy tucat van, sokkal több kellene, hogy valóban értelmezhető idő alatt lehessen megtenni nagyvárosok közötti 100-200-300 kilométeres távolságokat. Valami előrelépés egyébként itt is várható: önkormányzatok pályázhatnak töltőállomások létesítésére, illetve van egy másik jogszabály, amely a kiskerláncoknak előírja az áramkutak telepítését a következő években.

Az önkormányzatoknak kiírt pályázat lehet, hogy segít a helyzeten, de ezt még most nehéz megmondani. A pályázattal az a probléma, hogy bár azon keresztül lehet kérni támogatást a villanyautókat 20-30 perc alatt feltöltő villámtöltőkre, ám ezek telepítése 7-10 milliós összeg, míg a többórás töltést jelentő gyorstöltők ennek kevesebb, mint a feléből kijöhetnek. A támogatás összege pedig áramkutanként 2,5-3,2 millió forint, a keretösszeg pedig 1,25 milliárd. Ebből  az összegből ugyan 500 gyorstöltő jöhet ki, de nem jelentenek életszerű megoldás az városok közötti közlekedésre, mivel sokáig kell tölteni velük az autókat. Tehát amellett, hogy nem látszik egyelőre a villanyautó-vásárlási boom, az áramkúthálózat hiányossága is gátat szabhat a villanyautó-forradalomnak. Különösen, hogy eredetileg - a villanyautó-forradalom forgatókönyvét jelentő Jedlik Ányos Terv - 150 villámtöltővel számolt, ma már a tervek csak 50 darabról szólnak.

Pedig a villanyautós technológia már most adott, a hatótáv sok esetben még nem az igazi, de ez csak javulni fog, elég csak a legutóbbi párizsi autószalonra gondolni, ahol sok gyártó már megmutatta, mire készül a villanyautó-fronton. A Totalcar egy villanyautós országjáró túráról szóló, találóan "Van ingyen ebéd, de szenvedni kell érte" című cikkében szintén arról ír, hogy nem a villanyautókkal van a probléma. Hanem az áramkutak hiányával. "Mert rendes villámtöltő-hálózat nélkül állandó logisztikázás, értelmetlen országjárás tud lenni egy távolabbi városba vezető út" - írják a cikkben,

Egy lehetséges, feltételes forgatókönyv

A Buksza szerint hipotetikusan a Mol is kaphat lapot a villanyautóbizniszben. (Fontos, hogy ez a Buksza saját véleménye, a Mol semmi ilyesmit nem mondott, és nem is utalt rá!) Egy áramkútprogram akár illeszkedhetne is a Mol új stratégiájába. Bár az olajvállalat hivatalosan és részletesen csak novemberben ismerteti majd az új stratégiáját, amely szerint kevésbé akar függni a motorüzemanyagoktól, több pénzt akar keresni a kiskereskedelemből és sokkal többet akar a vegyipari fejlesztésekbe fektetni a Mol.

Fotó: Buksza

Ebben az új stratégiában akár helyet kaphatna az áramkutas megoldás. A Molnak országos kúthálózata van, ahol jelenleg benzint és gázolajat árul. Már csak oda kell tenni az áramkutakat. Ez persze nem olcsó mulatság, de középtávon, azaz több év vagy egy-másfél évtized alatt, ha az elektromos autók elterjedése tényleg komolyabb lendületet kap, akkor már érdekes lehet még egy ekkora mamutvállalat számára a dolog, legalábbis nem tűnik teljesen hülye ötletnek. Jelenleg egyébként egyetlen Mol-kúton van villámtöltő, igaz, ott már évek óta, más kérdés, hogy hetek óta nem működik.

Villanyautó-forradalom másik aspektusa

Egyelőre a többi autós magatartása sem feltétlenül kedvez a villanyautózásnak. Nem egy-egy esetből általánosítottunk, mert több hónap tapasztalata alapján mondható, hogy gyakran előfordul, hogy foglalt az áramkút melletti parkolóhely. Ha villanyautó áll ott az rendben van, de sok esetben hagyományos jármű foglalja a helyet. Fő utcában, a minisztérium előtt, az Etele téren, a Nagykörúton is többször előfordult.

A tisztán villanyos autóknál ez azért komoly gond, mert ha lemerült az akkumulátor, akkor nincs tovább. Nincs üzemanyagkannás megoldás, marad a vontatás vagy a tréler. (A konnektoros hibrideknél és a hatótávnövelt villanyautóknál ez nem feltétlenül jelent problémát, mert van bennük hagyományos motor. Mindenesetre, nehéz elképzelni, hogy, aki a 8-10 milliós villanyautójával közlekedik, és a végét járja az aksi, majd tankolni szeretne, akkor a kiszemelt kútra nem tud beállni. Ez szintén nem segíti a villanyautó-forradalmat.