Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tájékoztatása szerint ebből az összegből új iskolabútorokat, székeket, padokat, táblákat és öltözőszekrényeket vásároltak az iskolákba, valamint felújításokat és karbantartásokat végeztek el.

Csaknem 500 millió forintból több mint 400 iskolában 33 ezer új iskolabútornak, iskolapadnak, széknek örülhetnek a gyerekek szeptember 1-jén, az első becsengetéskor - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a nyári iskolai karbantartások is lezárulnak a napokban.

Az intézmények 2 milliárd forintot költöttek karbantartásra. A legtöbbet festésre, mázolásra, vizesblokkok és nyílászárók karbantartására költötték, de sor került több intézményben a burkolat javítására, udvarok, sportpályák karbantartására, és voltak olyan intézmények ahol a tetőt vagy a fűtést javították meg.

Rétvári Bence elmondta, hogy a kormány évek óta növeli az oktatásra szánt forrásokat: 2010-hez képest jövőre 552 milliárd forinttal nőnek az oktatási rendszerre fordított források. Ebből nem csak a pedagógusok 50 százalékos béremelésére, de a nyári felújításokra és eszközök beszerzésére is jut forrás.