A kormányfő pénzügyi segítséget ígért a patikusoknak a gyógyszertárak visszavásárlásához. A szocialista politikus ezzel összefüggésben azt mondta: az igazi kérdés az, hogy a betegek hozzájutnak-e a gyógyszereikhez vagy sem.

Orbán Viktor és a patikák képviselőinek tárgyalásán egyetlen szó sem esett a betegekről, azokról, akik azt mérlegelik, ki tudják-e váltani a számukra felírt gyógyszereket - tette hozzá.

Tukacs István szerint a miniszterelnök a "győzelmi jelentés" közlésekor elfelejtett arról beszélni, hogy "a gyógyszerkasszát felére vágta" a kormány.

Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb támogatás van a gyógyszereken, és egyre többe kerül azok kiváltása a betegek számára - fűzte hozzá. A politikus hozzátette: az MSZP szerint nem egy szakmának, és különösen nem egy kamarai vezetésnek kellene "udvarolni", a beteg ugyanis nem attól jut hozzá a gyógyszeréhez, hogy a patika a patikus tulajdonába kerül.

Tukacs István kitért arra is, hogy az MSZP szerint a vidéki, kistelepülési patikusok ellehetetlenültek, és számukra nem az a segítség, hogy "valamilyen homályos hátterű hitelből" megvásárolhatják a patikájukat, hanem az, hogy a gyógyszereken megfelelő támogatás van-e, és megfelelő árréssel tudják-e árusítani azokat.