Mikhail Piotrovszkij, az Ermitázs igazgatója szerint ez igazán ütős, régóta vártak már ekkora sikerre. Úgy számolnak, ha így megy tovább, egy hónap alatt legalább 300 ezer ember nézi meg a magyar festőfejedelem itt kiállított műveit, s a nyitva tartás három hónapja alatt akár egymillió vendégük is lehet.

A világ második legnagyobb múzeumának máskülönben óvatosan számoló kurátorai ebben egyetértenek vele. Múlt hétfőn, a múzeum amúgy szokásos szünnapján nyíló kiállításon úgy ünnepelték Munkácsyt, ahogy a XIX. században körülrajongtak egy-egy nagy művészt. A magyar festőknek régóta otthonos Szentpétervár. Elég csak Zichy Mihályra gondolnunk, aki évtizedeken át a cárok udvarában dolgozott. Igaz, őt már-már oroszként tisztelték.

Jövő hónapban kezdődik Oroszországban a futball világbajnokság, amelynek több mérkőzését Szentpéterváron rendezik. Talán ezért is világszerte hirdetik most a Munkácsy kiállítást, ami jó (ingyen)reklám a legnagyobb magyar festőnek és a magyar kultúrának.

A sikeres szentpétervári tárlat utat nyithat a párizsi és a New York-i Munkácsy kiállításnak. Ennél jobb hivatkozási alap aligha kell - véli Pákh Imre műgyűjtő, akinek képei most a Miklós terem falán függenek a Nemzeti Galéria anyagából válogatott festményekkel együtt.

Ahogyan az a nagy kiállításoknál szokás, nem csak ünnepélyes megnyitót tartottak, hanem lesz nagyszabású zárás is. Július végére pedig már javában feláll az új orosz és az új magyar kormány. Nem titok, a kiállítás szervezői azt remélik, a két ország kulturális minisztere ott találkozhat majd először. Pákh lapunk érdeklődésére szűkszavúan csak annyit mond: "Szeretettel várjuk őket."

Varga Zsolt

Címlapfotó: Munkácsy Mihály: Rózsahordó nő (részlet), forrása: Magyar Nemzeti Galéria.