Kéthetes demonstrációt hirdettek az alapellátásban dolgozó fogorvosok ezzel tiltakozva az alulfinanszírozottság ellen. A tervezett munkabeszüntetés előtt két nappal érkezett a kormány ajánlata, mely szerint idén egyszeri másfél millió forintos (vagyis havi lebontásban 125ezer forintos), jövőre havi 250 ezer forintos, 2021-ben pedig további 140 ezer forintos kiegészítést kapnak a jelenlegi, havi bruttó 850 ezer forintos támogatásukhoz. Ezt a MOK Fogorvosok Területi Szervezete elnöksége 19:3 arányban elfogadta, a sztrájkra készülő fogorvosok többsége viszont nem - emlékeztet a portál.

A tiltakozó akciót szervező fogorvos, Nagy Ákos szavazásra tette fel az ajánlatot zárt Facebook-csoportban, ami az érintettek 644:44 arányban utasítottak el, így hétfőtől indul a tiltakozó akció, amelyhez korábban 1100 alapellátásban dolgozó fogorvos jelezte csatlakozását.

A demonstráció során, szeptember 13-ig csak akut ellátásra számíthatnak a betegek.

Egy 2016-os kamarai számítás szerint 1,6 millió forintból lehet kihozni normálisan egy teljes fogorvosi praxist, a mostani ajánlat szerint pedig 2021-ben kapnának 1,3 millió forintot, ami nem oldaná fel a meglévő feszültséget.