Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az év elejétől él az az állami kedvezmény, amellyel a már meglévő, illetve a jövőben felvett jelzáloghitelek tartozását egymillió forinttal csökkenthetik azok a nagycsaládosok, ahol idén született vagy születik meg legalább a harmadik gyermek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint jú­nius 25-ig 1665-en igényelték ezt a kedvezményt, közülük 851-en már megkapták a támogatást - írta a napilap. A költségvetésben tízmilliárd forintot irányoztak elő erre a célra, a keret felülről nyitott.

Az állami támogatást a pénzügyi intézményeknél kell kérvényezni, az előtörlesztési díjat az igénylő helyett az állam fizeti meg a bankoknak. A támogatási kérelmet a hitelező intézmények bírálják el. Amennyiben a kérelmet elfogadják, támogatási szerződést kötnek az igénylővel, majd a tartozásból jóváírják az egymillió forintot. A pénzintézet az összeget utólagos finanszírozással hívja le a kincstártól.

Feltétel, hogy az igénylőknek legalább 50 százalékban a kölcsönre fedezetet nyújtó ingatlan tulajdonosainak kell lenniük, nem lehet köztartozásuk, valamint előírás a büntetlen előélet. Amennyiben a bank valamilyen okból elutasítja a kérelmet, az igénylők a kormányhivatal járási hivatalához fordulhatnak jogorvoslatért.