Az idei futó költségvetési törvényt júniusban módosította a parlament, mielőtt a képviselők a 2,5 hónapos nyári szabadságukat megkezdték volna - emlékeztet a portál. A törvényjavaslat vitája megbújt a 2018-as költségvetés árnyékában, a képviselők túlnyomó többségének minden bizonnyal föl sem tűnt a 2017-es büdzsé módosítása, az csont nélkül ment át a kormányzati szavazógépen. Pedig az idei költségvetés módosításával az államháztartás kiadásait a kormány 436 milliárd forinttal emelte meg.

Ennek egyik talányos kerete az az újonnan létrehozott Beruházás Előkészítési Alap, amelyben 26,6 milliárd forintot pakoltatott a kormány. Eredetileg 25 milliárd forint elköltésével számoltak, ám végül még 1,6 milliárd forintot hozzácsapott az új alaphoz. A módosító javaslat indoklásából kiderül, hogy a plusz 1,6 milliárd a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programban szereplő új budapesti jégcsarnok beruházásának előkészítését szolgálja. Arról azonban sem a rendeletben, sem más kormányzati anyagban nincs szó, hogy az eredeti 25 milliárd forint mire menne.

A programot a kormány tavaly karácsonykor fogadta el, az akkor még ezerrel pörgő 2024-es budapesti olimpiarendezés révületében. Azóta visszavonult a kormány az olimpiarendezéstől, ám a kormányhatározat azóta is érvényben van. Az olimpiához kapcsolódó sportberuházásokat pedig nem fújták le, így többek között új extrém szabadidőpark, atlétikai csarnok, teniszközpont épül Észak-Csepelen az olimpiarendezés fő helyszínén. De ebben a programban szerepel a budapesti jégpálya, illetve az új Velodrom az Óbudai Gázgyár területén.

A Zoom.hu szerint a vonatkozó kormányhatározat alapján a kabinet úgy dönthet sportberuházásokról, illetve költségvetési pénzek felhasználásról, hogy azokról nem folytat nyilvános vitát, és csak a döntés után jóval közli. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ugyanakkor azt közölte a Zoom.hu-val, hogy jelenleg még nem született meg egyetlen befejezett döntés sem a beruházásokkal kapcsolatban.