A versenyeztetés nélküli beszerzései miatt száznál is több vizsgálatot kezdeményezett a Fővárosi Főügyészség, illetve az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné alapítványaival szemben. A Közbeszerzési Döntőbizottság pedig több tucat esetben állapított meg jogsértést - olvasható a lapban.

Mindez azt jelenti, hogy a jegybank alapítványai minden tizedik szerződésüket a szabályokat megszegve kötötték meg. Mindezért egyébként nem is kellett sokat fizetniük: a mintegy száz esetre összesen 86 millió forint bírság jutott eddig. (MNB - százmilliós kiadások szakértőkre.)

További részletek a hvg.hu-n.

A Pallas Athéné Alapítványok reakciója

A Pallas Athéné Alapítványok a hatályos jogszabályoknak megfelelően működnek, ennek megfelelően beszerzéseiket közbeszerzési eljárás útján bonyolítják le.

A Pallas Athéné Alapítványok az Alkotmánybíróság 2016. március 31-i döntését megelőzően az aktuális jogi környezetnek, bírósági ítéleteknek megfelelően, a hatályos jogszabályokat betartva működtek. Az Alkotmánybíróság említett 2016. március 31-i döntése ezt a jogi helyzetet változtatta meg.

Az új jogi környezet következtében 2016. május 13-án önként kérték a Közbeszerzési Döntőbizottságot, hogy vizsgálja meg az eddigi szakmai álláspontjuk alapján kialakított gyakorlatot és egyben indítványozták az ajánlatkérői státuszukkal kapcsolatos döntéshozatalt. A Pallas Athéné Alapítványok ezzel párhuzamosan önkéntesen bejelentkeztek a közbeszerzési törvény hatálya alá és haladéktalanul megkezdték a szerződéseik felülvizsgálatát és megszüntetését.

A Közbeszerzési Döntőbizottság csak olyan beszerzéseket vizsgál, amelyeket az alapítványok az önkéntes kérelem előtt kötöttek, mivel ezt követően minden beszerzést, amely a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik közbeszerzés útján bonyolítottak le.

A hírportálokon megjelent közbeszerzésekkel kapcsolatos megállapítások az alapítványok 2014-es és 2015-ös szerződéseire vonatkoznak.