A minimálbér idén 105 ezer forint, 5,5 százalékos emeléssel 2016-ban 110 775 forint lenne.

A következő évi minimálbérről, garantált bérminimumról (szakmunkás minimálbér), és általában a bérajánlásról is a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keretei között tárgyalnak a munkaadók, a szakszervezetek, valamint a kormány képviselői. Ha a szociális partnerek nem tudnak megállapodni - erre még nem volt példa -, akkor a kormány határozza meg a kötelező legkisebb bér összegét.

Lázár bejelentésére reagálva Kordás hangsúlyozta: egyelőre nem kezdődtek el a jövő évi bértárgyalások, de az MaSZSZ készen áll ezek mielőbbi megkezdésére. A szakszervezetek már korábban kezdeményezték a jövő évi bértárgyalások megkezdését, tekintettel a 2016-os költségvetés és adótörvények korábbi elfogadására, de ettől a munkáltatók elzárkóztak.

Mivel már ismertek a keretfeltételek, most a megszokottnál több idő áll rendelkezésre az egyeztetésekre, vagyis minden esély megvan arra, hogy egy kiforrott megállapodás szülessen.

A szövetség bérfelzárkóztatási programjának - amely 2018-cal bezárólag évente 9 százalékos béremelést javasol - megfelelően azt indítványozza, hogy 2016-ban 9 százalékkal emelkedjen a minimálbér, amelynek összege így 114 450 forint lenne. A Lázár János által említett 5,5 százalékos növelés legfeljebb kiindulási alapként fogadható el a tárgyalásokon.

Az elnök szerint olyan béremelést szeretnének, amely a munkáltatóknak sem jelent jelentős többletterhet, mivel tisztában vannak azzal, hogy az munkahelyek megszűnésével járhat. Úgy vélik azonban, hogy a belső fogyasztás élénkítése érdekében szükség van egy 9 százalékos emelésre. Nyitottak olyan megoldásokra is, amelyek során ezt nem közvetlenül, 9 százalékos béremeléssel érik el, hanem egyéb intézkedésekkel, például adókedvezménnyel.