Alaposan kiverte a biztosítékot a nyugdíjasok körében a 2017-es költségvetés, ugyanis abban 0,9 százalékos 2017-es inflációval számolt a kormány, így a ekkora nyugdíjemelést is irányozna elő.

A nyugdíjasok egy része inkább érzelmi alapon ítéli meg az egy százaléknál is alacsonyabb nyugdíjemelést - mivel sokan még mindig nem szoktak hozzá az alacsony inflációs környezethez - annak ellenére, hogy az elmúlt években pont ezen nyertek sokat. Az alacsony - nulla közeli - inflációs időszak azonban 2017-ben véget ér - így viszont jogos az idősek felháborodása.

A nyugdíjtörvény szerint az időskori nyugdíjakat minden év január első napján a várható infláció mértékével kell emelni. Hogy mekkora a várható infláció, azt az adott évi költségvetés makroprognózisa mondja meg.

A kabinet már áprilisban beterjesztette a 2017-es költségvetés tervezetét, amit a parlament érdemi vita nélkül június első napjaira el is fogadott. Akkor a kormány 0,9 százalékos inflációt jósolt 2017-re, pedig már akkor sem volt egyetlen gazdaságkutató cég, köztestület sem, amely ilyen alacsony pénzromlást jósolt volna jövőre.

Inflációs prognózisok 2017-re
Prognózis készítője (időpont)
Százalék
MNB ( 2016. szept.)2,3
Consensus Economics (2016. aug.)1,2-1,9-2,8
Európai Bizottság (2016. nov.)2,3
IMF (2016. nov.)1,9
OECD (2016. jún.)1,7
Reuters (2016. szept.)1,2-1,9-2,4
GKI (2016. szept.)1,5
Pénzügykutató (2016. szept.)2,1
Századvég (2016. szept.)
1,3
Forrás: MNB, Napi.hu-gyűjtés


A jelen állás szerint márpedig januárban 0,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ugyanis továbbra is a kormány elavult makroprognózisa ebben a kérdésen az origó. Ehhez képest tett most meglepő kijelentést Orbán Viktor miniszterelnök, miszerint a bértárgyalások sikere esetén az eddig tervezett 0,9 százalékos helyett - amely érthető módon bántja a nyugdíjasokat - az ideivel megegyező mértékű, vagyis 1,6 százalékos nyugdíjemelés lehet jövőre. Annak válaszával, hogy miért épp 1,6 százalék, adós maradt a miniszterelnök, a kormánynak az egész 2017-es makroprognózisát érdemes lenne áttekintenie.

Orbán Viktor a hétfő reggeli rádióinterjújában bejelentett 1,6 százalékos kvázi inflációs prognózisával most az elemzők által jósolt 1,5-2,4 előrejelzési sáv aljához zárkózott fel. A legoptimistább a jövő évi inflációval kapcsolatban a Századvég Gazdaságkutató Zrt., miután a szeptemberi előrejelzésükben 2017-re 1,3 százalékos pénzromlást jósolnak. A túlvégen az MNB áll a szeptemberi előrejelzésben szereplő 2,3 százalékos 2017-es inflációval.

- Vélemény
Tiszta vizet a pohárba a kormány, illetve nemzetgazdasági tárca önthetne egy új 2017-es gazdasági prognózissal. Ettől azonban ódzkodik a szaktárca, ugyanis ezzel épp elismerné, hogy az áprilisban összeütött 2017-es költségvetés már a múlté. Így viszont az év eleji nyugdíjemelés mértékét a törvényes eljárás helyett a kormány(fő) kénye-kedve diktálja - pont mint a rendszerváltás előtt, az MSZMP-kormányok idején.