Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járási hivatalok és megyei kormányhivatalok munkatársai kézbesítik ki a mintegy 2,8 millió nyugdíjasnak az Erzsébet-utalványokat - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Megpróbálják még karácsony előtt eljuttatni azokat a nyugdíjasoknak.

Lázár megjegyezte, hogy a posta túl drágán, darabonként 480 forintért kézbesítette volna a juttatást, így inkább úgy döntöttek, hogy a kormányhivatalok munkatársai személyesen viszik ki az utalványokat. Az utalványkézbesítő hivatalnokokat egy biztonsági őr fogja kísérni. Összesen pedig 30 ezer ember fog ezzel foglalkozni a kormányhivataloknál. Ha a nyugdíjas nincs otthon, amikor a hivatalnok érkezik, akkor Lázár ígérete szerint a járási hivatalban tudja majd átvenni az utalványát.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Idősek Tanácsa ülése után jelentette be, hogy jövőre 1,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat, de emellett még idén minden nyugdíjas kap "karácsonyi gesztusként" 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt. Akkor azt mondta, hogy az utalványokat a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között kapják meg a nyugdíjasok.

Lázár János ma azt is elmondta, hogy az idei extra, 1,6 százalékos nyugdíjemelés nem változtat az eddigi inflációkövető nyugdíjemelési renden, nem térnek vissza a svájci indexálásra.