Még szinte semmit sem tudni a kormány új nyugdíjügyi csodafegyveréről, csak azt hogy a konstrukció az infláció felett ad majd prémiumot. A pénzügyi portál ezért azt számolta ki, hogy különböző feltételezett hozamsávokkal milyen teljesítményt ért volna el a nyugdíjkötvény az önkéntes pénztárakkal. Első körben - a múltra fiktíven visszavetítve - azt nézték meg, hogyan fialtak volna a versenyeztetett termékek.

Ha 2003-tól nézve az éves inflációs átlagra a ma már működő és sikeres babakötvényekre érvényes 3 százalékos kamattal számolnak, akkor egy havi 20 ezer forintos megtakarítással 15 év alatt több mint 5,7 millió forint gyűlt volna össze nyugdíjkötvényben. Miközben az önkéntes nyugdíjpénztárak által azonos időszakban - valós történelmi adatok - súlyozott hozama több mint 6,1 millió forintos eredményt mutat. Az átlaghozam az önyp-k esetében ugyanis 15 év alatt 7 százalék volt ténylegesen, addig a nyugdíjkötvényeknél a fiktív szám csak 6,7 százalékot tett volna ki.

Más lenne a helyzet, ha a nyugdíjkötvény esetében nem 3, hanem 4 százalékos kamatprémiummal számolnánk. Ebben az esetben már a nyugdíjkötvény kerülne ki győztesen 6,2 millió forintnyi időszak végi megtakarítással - derül ki a Portfolio kalkulálásából. Így a lap szerint kérdés, hogy a bikapiac nélkül hogyan állnának az önyp-k, de a jelenlegi állapotok mellett az látszik, hogy csak magas prémium mellett lehet versenyképes a kormány csodafegyvere.

A részletes cikket itt olvashatja el.