A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb, Magyarországról szóló elemzésében részletesen elemezte a nyugdíjrendszer problémáit, amelyben egyebek mellett kiemelte, hogy a magyar rendszerben nagyon magas az időskori szegénység kockázata. Erre egyebek mellett egy feltétel nélküli alapnyugdíj bevezetését is javasolta a nemzetközi szervezet.

Somonovits András nyugdíjszakértő az Index Pénz beszél című blogon megjelent bejegyzésében az alapnyugdíjat nem tartaná annyira jó ötletnek, ennek magyarázatát egy példán keresztül vezeti le. A példában a jelenlegi havi (kerekítve) 30 ezer forintos nyugdíj duplájával, 60 ezer forinttal számol. Ha szó szerint vennénk az OECD alapnyugdíj-javaslatát, akkor a 2,5 millió nyugdíjas mindegyike kapna havonta plusz 30 ezer forintot, ami évente 900 milliárd forint lenne, azaz a GDP több mint 2 százaléka.

Simonovits megjegyzi, hogy az OECD valószínűleg csak rászorultsági nyugdíjra gondolt, azaz a 60 ezer forint alatti nyugdíjakat egészítenék ki 60 ezer forintra. Ez azonban szerinte feszültséget okozna a korábbi 30 és 60 ezer forintos nyugdíjasok között: az egyik 30 ezer forintos emelést kapna, a másik nullát. A nyugdíjszakértő szerint ezt a dilemmát oldaná meg a nyugdíjjóváírás, amelyet az alábbi táblázatban szemléltetett:

Nyugdíjjóváírás (ezer forint/hó)
Régi nyugdíjÚj nyugdíj
3060
4065
5070
6075
7080
8085
9090
Forrás: Pénz beszél blog, Index

Simonovits az alapján arra mutat rá, hogy a 30 ezer forintos nyugdíj valóban kétszeresére nőne, de a 10 ezer forintos sávokban felfelé haladva csak 5 ezer forinttal emelkedne a nyugdíj, és 90 ezer forintnál leállna a növekedés.

Az emelés teljes összegét nem tudja megbecsülni - írja a nyugdíjszakértő -; különösen akkor nem, ha figyelembe venné az ellenösztönzést is.

A nyugdíjszakértő célravezetőbbnek tartaná a korábbi szja-adójóváíráshoz hasonló nyugdíjjóváírást alkalmazni, amely a munkanyugdíj emelkedésével fokozatosan csökkentené a kiegészítést vagy a jelenleg csak nyomokban létező degresszió kiterjesztését.